Barcelona: Ansu Fati 2027-ig hosszabbított, egymilliárd a kivásárlási ára – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.10.20. 22:27
null
Ansu Fatival hosszú távra terveznek a Barcánál (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Ansu Fatival.

 

A spanyol támadó 2027 június 30-ig írta alá új szerződését az FC Barcelonánál, a kivásárlási ára – akárcsak Pedrinek – egymilliárd euró.

Ansu Fati 2012-ben csatlakozott az FC Barcelona utánpótlásához, s hét évvel később, 16 évesen és 298 naposan be is mutatkozhatott a felnőttek között. A debütálása után egy héttel eredményes is volt, amivel a klub történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált a La Ligában.

Tavaly novemberben súlyos sérülést szenvedett, összesen tíz hónapot kellett kihagynia. A katalánok mezében 47 mérkőzésen eddig 15 alkalommal talált be.

Barcelonában jelenleg Fati az egyik legnagyobb közönségkedvenc Lionel Messi távozása után, a belé vetett bizalmat az is mutatja, hogy megkapta a legendás 10-es mezt, amit korábban az argentin klasszis és a brazil cselgép, Ronaldinho is viselt.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik