Aranycipő: Messi átvette a díjat és ismét történelmet írt

SZÖLLŐSI GYÖRGY (Barcelona), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (Budapest)SZÖLLŐSI GYÖRGY (Barcelona), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (Budapest)
2019.10.16. 14:19
null
Lionel Messi átvette a hatodik Aranycipőjét (Fotó: AFP)
Átvette az előző idény legjobb európai gólvágójának járó díjat Lionel Messi, az FC Barcelona ötszörös aranylabdás támadója. A futballista pályafutása során hatodik alkalommal érdemelte ki az Aranycipőt, a 2018–2019-es spanyol bajnoki évadban 34 mérkőzésen 36 gólt szerzett. 

Sorozatban harmadszor – ez elsőként neki jött össze –, összességében a hatodik alkalommal szerezte meg az európai Aranycipőt a Barcelona argentin gólvágója.

Az Aranycipő-verseny sorrendjét a legnagyobb európai sportlapokat tömörítő Európai Sport Média (ESM) szervezet – melynek tagja a Nemzeti Sport is – számításai alapján határozzák meg. A barcelonai díjátadón részt vett Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Vincze Ottó, a Barcelona korábbi magyar válogatott labdarúgója.

A barcelonai díjátadóra elkísérte a felesége, Antonella Roccuzzo, valamint két idősebb gyermekük, Thiago és Mateo is, akik aztán szintén szerepet kaptak a színpadon.

„Köszönöm mindenkinek, aki itt van ma velem, főleg a családomnak. No és itt van a sorok közt két nagy »bűntársam«, Luis (Suárez) és Jordi (Alba), akik nélkül nem kaphattam volna meg ezt az elismerést. A csapattársaim nélkül egyetlen egy díjat sem nyerhettem volna, ezek a trófeák az egész öltözőnek szóló elismerések” – mondta Messi, akinek fiai adták át hatodik Aranycipőjét.


A katalánok klasszisa 36 találattal zárta a La Liga 2018–2019-es idényét, így 72 ponttal nyerte meg a díjat. A francia élvonal utolsó fordulójában Kylian Mbappénak emberfeletti teljesítményre lett volna szüksége az előzéshez, ámegyszer tudott csak betalálni a PSG csatára, így 33 góllal fejezte be a Ligue 1 2018–2019-es kiírását.

A harmadik helyre az olasz gólkirály Fabio Quagliarella futott be, a negyedikre pedig az utolsó fordulóban eredményes Duván Zapata, az Atalanta játékosa ezzel az ötödik helyre taszította a korábbi újpesti Mbaye Diagne-t.

A 6. és a 12. helyen is hatos holtverseny jött létre, utóbbiak között megtalálható a kétszeres győztes Luis Suárez és a négyszeres első Cristiano Ronaldo is.

A Nemzeti Sport csütörtökön exkluzív Lionel Messi-interjúval jelentkezik! Az argentin sztárnál rá tudtunk kérdezni arra is, hogy mit szól Zsóri Dániel Puskás-díjához.

Messi számára egyébként is különleges a mai nap: pontosan 15 éve debütált a Barcelona felnőttcsapatában.


ARANYCIPŐ, 2018–2019
A DOBOGÓSOK

1. Lionel Messi (Barcelona) 36 x 2 = 72
2. Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain) 33 x 2 = 66
3. Fabio Quagliarella (Sampdoria) 26 x 2 = 52

Messi magyar idő szerint 13.30-kor érkezett a helyszínre
Messi magyar idő szerint 13.30-kor érkezett a helyszínre
Vincze Ottó, Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke, Szöllősi György és Ramon Alfonseda, a Barcelona öregfiúk csapatának elnöke
Vincze Ottó, Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke, Szöllősi György és Ramon Alfonseda, a Barcelona öregfiúk csapatának elnöke
Vincze Ottó és Lionel Messi
Vincze Ottó és Lionel Messi

Legfrissebb hírek

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
9 órája

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
Tegnap, 9:25

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 07:23

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:39

Huszonhét évesen örökös világbajnoki gólrekorder lesz Kylian Mbappé? – vb-csúcsok, amik megdőlhetnek Amerikában

Foci vb 2026
2026.06.06. 12:01

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Szalah De Bruyne, Mbappé Haaland ellen – 12 vb-meccs, amelyet nem érdemes kihagyni

Foci vb 2026
2026.06.04. 18:24
Ezek is érdekelhetik