Spanyolország: Iker Casillas futballelnöki pozícióra pályázik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 16:12
Iker Casillas bejelentette, hogy versenybe száll a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöki posztjáért.

A világ- és Európa-bajnok kapus hétfőn a Twitter-oldalán erősítette meg azokat a spanyol sajtóértesüléseket, melyek szerint érdekli őt az RFEF vezetése.a spanyol sajtóértesüléseket, melyek szerint érdekli őt az RFEF vezetése.

A 38 éves futballista jelenleg az FC Porto játékosa, és most azt írta, szándékáról már tájékoztatta a portugál klub elnökét.

A kapust néhány hete rendszeresen emlegetik a jelenlegi elnök, Luis Rubiales lehetséges kihívójaként. Utóbbi folyamatos vitában áll a profi liga első emberével, Javier Tebasszal, miközben a vezetői tevékenységét bírálják. A sajtóban a szövetségi elnöki pozícióval összefüggésben Mariano Rajoy volt kormányfő neve is felbukkant.

A tisztújító közgyűlésre normál menetben a második félévben, a tokiói játékok után kerülne sor, de az elnökség a júniusi-júliusi Európa-bajnokság miatt az első félévre szeretné előrehozni.

Iker Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezenkívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király-kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl (741) öltötte magára a Real mezét. A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavalyelőtt bajnok volt, szerződése 2021 nyaráig szól. Tavaly május 1-jén szívrohamot kapott, de nem jelentette be a visszavonulását, novemberben pedig ismét edzésbe állt. A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Legfrissebb hírek

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
4 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28
Ezek is érdekelhetik