Reális – Malonyai Péter jegyzete

Ülök az íróasztalomnál a Bécsi úton, s mielőtt megpróbálnám megfejteni a Real Madrid vesszőfutását, beugrik egy régi emlék.

A nyolcvanas években az akkori Magyar Nemzet akkori újságírója ízekre szedte az akkori amerikai külpolitikát, a lényeg, hogy kő kövön nem maradt a koncepcióból. Cikke sikere minden elképzelhetőt felülmúlt, jutalom, vállveregetés és példaképnek állítás egyaránt szerepelt a programban. Amikor elült az ováció, csendben megjegyezte, hogy nagyon örül a szép szavaknak, csak az zavarja, hogy miközben a mennyekbe megy, azt képtelen elérni, hogy otthon a Rottenbiller utcában a házmester lesöpörje a lépcsőházat.

És akkor most a Real Madrid… A Király-kupából való kiesés, a Barcelonával szembeni tizenkilenc pontos hátrány elegendő arrafelé (is) ahhoz, hogy megkérdőjelezzék Zinédine Zidane hozzáértését. Sokan mondják, szakmailag nem tart ott, hogy a Real kispadján üljön, hiába nyert a mostani szezonban két Szuperkupát, lett első a klubvilágbajnokságon a csapat, s nem utolsósorban elsőként védte meg elsőségét a Bajnokok Ligájában 2017-ben – ez kevés.

Mennie kell – mondják sokan, hiszen véget ért a varázs, oda a kisugárzás, amelyet még a futballistamúltjának köszönhet. Meg aztán – így a közhely – két esztendő után illik váltani még a legnagyobb kluboknál is, a hétköznapok megeszik a lelkeket. Zidane veszi a lapot, mondja is, hogy a PSG elleni BL-nyolcaddöntő dönt majd a jövőjéről, magyarán felveszi a kesztyűt. Amelyet nem is biztos, hogy elé dobtak – lélektani hadviselés is van a világon.

Ráadásul a mostani lejtmenet különös hangsúlyt ad annak, hogy a nyáron Álvaro Moratától, Pepétől és James Rodrígueztől megvált a klub, s ahogy az lenni szokott, 2018 januárjából visszatekintve sokkal jobb futballisták lettek, mint voltak a búcsú pillanatában.

Egyébként, ha csak a történet vázát nézzük, nincs itt semmi szenzáció, csak éppen a Real Madridról van szó, náluk a vízfelszín legenyhébb fodrozódása is galaktikus. Ahogy a nagy vetélytárs Barcelonánál, a Bayern Münchennél, vagy – közelítve a Bécsi úthoz – nálunk a Ferencvárosnál is.

De azért nem mindegy, milyen szinten érik kudarcok az embert.