Női röplabda Extraliga: centercsere a kaposváriaknál

Vágólapra másolva!
2021.01.11. 14:38
null
Dubravka Djurics (Fotó: Török Attila)
Játékost cserélt center poszton a női röplabda Extraligában harmadik helyezett 1. MCM-Diamant Kaposvár.

 

A klub hétfői közleménye szerint a szerb Dubravka Djurics helyett az ukrán-azerbajdzsáni Olena Harcsenko szerepel majd az együttesben. A 25 éves, 188 centi magas játékos az elmúlt három idényt a francia Volero Le Cannet csapatában töltötte, előtte Bakuban játszott.

Harcsenko Ukrajnában született, de azeri színekben lett felnőttválogatott, és 2015 óta három Európa-bajnokságon (2015, 2017, 2019), illetve egy világbajnokságon (2018) lépett pályára. Többször szerepelt az Európa-liga küzdelmeiben is, és a Bajnokok Ligája sem ismeretlen számára. Mint mondta, tisztában van azzal, mennyit erősödött az elmúlt években a magyar bajnokság, az pedig külön motiválja, hogy elődöntőt játszhat a Kaposvár a Challenge-kupában.

„Szeretnék az új csapatom hasznára lenni a pályán és a pályán kívül egyaránt, és mi mást mondhatnék, mint azt, hogy minden egyes mérkőzésen a győzelem a célunk" – mondta.

„Azt várom tőle, hogy az eddigi pályafutása során megszerzett rutinját olyan szinten építse bele a csapatunkba, hogy egy teljesen más dimenziót kapjon a játékunk" – fogalmazott a Diamant vezetőedzője, Szasa Nedeljkovics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik