Röplabda El: címvédő női csapatunk nyerhető csoportban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.22. 16:50
null
Címvédő csapatunk Romániával, Görögországgal és Szlovéniával meccsel majd a négy közé kerülésért (fotó: cev.lu)
Luxemburgban megtartották idei Európa-liga sorsolását. A címvédő magyar női válogatott Romániával, Szlovéniával és Görögországgal került egy csoportba, s a küzdelmek első fordulóját Magyarország rendezheti június első hétvégéjén – adta hírül a Magyar Röplabdaszövetség honlapja, a hunvolley.hu.

A férfiaknál nyolc, a nőknél tizenkét csapat jelentkezett az idei megmérettetésre, azaz a gyengébb nemnél, megduplázódott a jelentkezők száma a tavalyihoz képest. A női mezőnyt három négyes csoportba sorolták be, s idén annyiban változott a lebonyolítás, hogy minden csoportban két tornát rendeznek majd az Eb-selejtezőkhöz hasonlóan.

Címvédő női válogatottunk Romániával, Szlovéniával és Görögországgal került egy csoportba. A csoport első tornáját a Magyar Röplabda Szövetség rendezheti, mégpedig június 3-5. között, a tervek szerint az addigra már felújított nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A második tornát egy héttel később Görögországban játsszák, a négyes döntőt pedig a hónap utolsó hétvégéjén, ennek helyszíne azonban még nem ismert.

A négyes döntőbe a rendező válogatott mellett a három csoportgyőztes kerül. Amennyiben a rendező is csoportgyőztes lesz, úgy a legjobb csoportmásodik kerül még a fináléba.

A 2016-OS RÖPLABDA EURÓPA-LIGA CSOPORTBEOSZTÁSA:
Nők, A-csoport:
Lengyelország, Fehéroroszország, Szlovákia, Albánia
B-csoport: Azerbajdzsán, Franciaország, Spanyolország, Montenegró
C-csoport: Románia, MAGYARORSZÁG, Görögország, Szlovénia
Férfiak, A-csoport: Bulgária, Macedónia, Dánia, Albánia
B-csoport: Észtország, Fehéroroszország, Ausztria, Luxemburg

Legfrissebb hírek

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
Tegnap, 0:08

Legyőzte Portugáliát, négyes döntőbe jutott a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.15. 20:17

Montenegró legyőzésével közel került a négyes döntőhöz a magyar válogatott a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2025.06.13. 20:22

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40

A görögök ellen is öt szettben nyert női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.07. 18:25

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Chiappini: Jó karakterisztikájú, erős válogatottakkal találkozunk

Röplabda
2025.06.05. 18:27
Ezek is érdekelhetik