Röplabda Eb-selejtező: második meccsüket is elbukták a férfiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 17:19
A pénteki, Szlovákia elleni háromjátszmás vereséget követően szombaton Görögországtól kapott ki 3:1-re a magyar férfi röplabda-válogatott a Poprádon zajló Európa-bajnoki selejtező második fordulójában.

Pedig a mieink jól kezdték a meccset, az első játszmában 15:10-re is vezettek, de a görögök innen is fordítani tudtak, s nyerték meg végül 25:22-re a szettet. A második már elég sima volt a javukra, a végén hét játszmalabdájuk is volt, s már az elsőt értékesítették (17:25). A harmadik játszmában megint a mieink álltak jobban, s bár a végjátékban megint feljöttek a görögök egy pontra, ezúttal nem sikerült fordítaniuk (25:22). A negyedikben viszont végig a görögök vezettek, s nyerték meg végül viszonylag simán a játszmát 25:20-ra, s így a meccset is.

A magyar férfi válogatott így két mérkőzés után pont nélkül a csoport utolsó helyén áll. A csoportból az első jut ki az Eb-re, a második pótselejtezőt játszhat. Vasárnap 15.30-tól Észtországgal meccsel Demeter György csapata, majd jövő csütörtöktől szombatig ugyanezzel a három gárdával Görögországban is megmérkőzik.

A pénteken Izraelt legyőző női válogatottunk este 20 órától Svédországgal mérkőzik.

Férfi röplabda Eb-selejtező, 2. kör, 2. forduló, Poprád (Szlovákia):
Görögország–Magyarország 3:1 (22, 17, –22, 20)

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2025.12.22. 18:57

Férfi röpi Extraliga: kilencedik győzelmével a második helyre jött fel a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.20. 21:41
Ezek is érdekelhetik