Serie A: torinói győzelmével biztos El-csoportkörös a Roma

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 22:40
null
Tammy Abraham duplájával segítette a Romát (Fotó: AFP)
Az AS Roma 3–0-ra nyert a Torino vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) záró, 38. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

 

A Roma hiába nem játszott fölényben, három góllal nyerni tudott Torinóban. A fővárosiak az első félidőben szereztek vezetést: Lorenzo Pellegrini indítását követően Tammy Abraham elegáns csel után vette be a kaput. A szünet előtt nem sokkal az angolt a hazai kapus, Etrit Berisha elütötte az ötösön belül, így a támadó tizenegyesből növelte a vendégelőnyt, majd a végeredményt LorenzoPellegrini állította be, Nicolo Zaniolo elsodrása után, ugyancsak tizenegyesből.

Győzelmével a Roma már nem végezhet a 6. helynél lejjebb, így bejutott az Európa-liga 2022–2023-as kiírásának csoportkörébe – a kvóta megszerzésére még az Európa-konferencialiga Feyenoord elleni döntőjében is lesz lehetősége, ez pedig még módosíthat azon, hogy a Serie A-ból mely csapatok melyik nemzetközi kupában indulnak a következő idényben.

OLASZ SERIE A
38. FORDULÓ

Torino–Roma 0–3 (T. Abraham 33., 42 – a másodikat 11-esből, Lo. Pellegrini 78. – 11-esből)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat

17.15: Genoa–Bologna (Tv: Sport2)
20.45:
Lazio–Verona
20.45: Atalanta–Empoli
20.45: Fiorentina–Juventus (Tv: Sport2)
Vasárnap
12.30: Spezia–Napoli
18.00: Internazionale–Sampdoria (Tv: Sport2) – körkapcsolás
18.00:
Sassuolo–Milan (Tv: Sport2) – körkapcsolás
21.00: Venezia–Cagliari (Tv: Sport2)
21.00: Salernitana–Udinese (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 37 25 8 4 66–31 +35 83
2. Internazionale 37 24 9 4 81–32 +49 81
3. Napoli 37 23 7 7 71–31 +40 76
4. Juventus 37 20 10 7 57–35 +22 70
5. Lazio 37 18 9 10 74–55 +19 63
6. Roma 38 18 9 11 59–43 +16 63
7. Atalanta 37 16 11 10 65–47 +18 59
8. Fiorentina 37 18 5 14 57–51 +6 59
9. Verona 37 14 10 13 62–56 +6 52
10. Torino 38 13 11 14 46–41 +5 50
11. Sassuolo 37 13 11 13 64–63 +1 50
12. Udinese 37 10 14 13 57–58 –1 44
13. Bologna 37 11 10 16 43–55 –12 43
14. Empoli 37 9 11 17 49–70 –21 38
15. Sampdoria 37 10 6 21 46–60 –14 36
16. Spezia 37 10 6 21 41–68 –27 36
17. Salernitana 37 7 10 20 33–74 –41 31
18. Cagliari 37 6 11 20 34–68 –34 29
19. Genoa 37 4 16 17 27–59 –32 28
20. Venezia 37 6 8 23 34–69 –35 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik