Kínkeservesen nyert a Juve a Milan ellen, a 97. percben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 20:40
null
Nagy csata, a legvégén Dybala-góllal (Fotó: AFP)
Nagy meglepetésre sokáig 1–1-re állt a Juventus és a Milan rangadója az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A 28. forduló nyitó mérkőzésén, de a ráadásban értékesített büntetővel végül a hazaiak diadalmaskodtak.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ

Juventus–Milan 2–1 (Benatia 30., Dybala 97. – 11-esből, ill. Bacca 43.)
Kiállítva: J. Sosa (93.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mindkét csapat erősen tartalékosan vágott neki a 164. egymás elleni Serie A-s mérkőzésnek, ahol a kezdés után hamar kiderült, hogy az egyik kapuban Gianluigi Buffon csak elvétve fog labdába érni, ellenben Gianluigi Donnarummának ötpercenként kell egy-egy bravúrt bemutatnia.

A bajnok egyébként a Dani Alves, Paulo Dybala, Marko Pjaca középpályás támadó trióval, és előtte természetesen az egy szem középcsatár Gonzalo Higuaínnal kezdett (Mario Mandzukic gyomra megfájdult a bemelegítés közben, Juan Cuadrado eltiltását töltötte), és a négyesből Alves kivételével mindenki kihagyott két-két helyzetet – a veterán brazil kapura nem lőtt ugyan, de adott egy zseniális gólpasszt Mehdi Benatiának, aki klasszis csatárokat megidéző egyszerűséggel értékesítette ziccerét. 1–0!

Nagyon nem ment a Milannak, sokáig lövése sem volt ehhez a mérkőzéshez a vendégcsapatnak, de nem sokkal a szünet előtt egy tetszetős kontra végén Carlos Bacca egyenlített (1–1).

Nehéz lenne tagadni, hogy ez a Milan a nagy Milanok romja csupán, de a találat jelzi, hogy hiba lenne lebecsülni még a vörös-feketéket – a kispadon egyébként közel hatvanmillió euró értékű játékoshad ücsörgött még így is.

Akik közül leghamarabb Juraj Kucka lépett pályára, a még a gólja előtt megsérült Baccát váltotta, közben a Juve egyre-másra alakította ki ismét a helyzeteket, Pjaca például könnyen mesterhármasig jutott volna.

Ahogyan az lenni szokott, a másik fél büntethetett, pontosabban itt csak büntethetett volna, és ennek meglett a böjtje: két Donnarumma által kivédett Higuaín-ziccer után a ráadásban kapott egy sokak által vitatott büntetőt a Juve, amelyet Paulo Dybala értékesített, már a 97. percben: kínkeservesen nyerte 2–1-re a mérkőzést a címvédő.

Ezen a rangadón a futball sok vastörvénye érvényesült.

A győztes gólt szerző Dybala gólöröme (Fotó: AFP)
A győztes gólt szerző Dybala gólöröme (Fotó: AFP)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 28 23 1 4 58–19 +39 70
2. Roma 27 19 2 6 58–25 +33 59
3. Napoli 27 17 6 4 62–30 +32 57
4. Lazio 27 16 5 6 47–29 +18 53
5. Atalanta 27 16 4 7 42–26 +16 52
6. Internazionale 27 16 3 8 46–28 +18 51
7. Milan 28 15 5 8 41–32 +9 50
8. Fiorentina 27 11 9 7 44–37 +7 42
9. Torino 27 10 9 8 51–43 +8 39
10. Sampdoria 27 9 9 9 33–33 0 36
11. Chievo 27 10 5 12 29–37 –8 35
12. Sassuolo 27 9 5 13 35–41 –6 32
13. Cagliari 27 9 4 14 36–57 –21 31
14. Udinese 27 8 6 13 29–36 –7 30
15. Genoa 27 7 8 12 30–41 –11 29
16. Bologna 27 7 7 13 24–41 –17 28
17. Empoli 27 5 7 15 15–39 –24 22
18. Palermo 27 3 6 18 23–53 –30 15
19. Crotone 27 3 5 19 21–45 –24 14
20. Pescara 27 2 6 19 28–60 –32 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik