Serie A: a korábbi Inter-edző előtt szabad az út Udinébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 17:47
Úgy tűnik, elhárult minden akadály, így minden bizonnyal Andrea Stramaccioni, az Internazionale labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője lesz az Udinese új trénere.

A szakember 2012 márciusától 2013 májusáig irányította az Intert, ám szerződése Walter Mazzarri érkezése ellenére is élt a milánóiaknál, korábban ugyanis 2015-ig írt alá, a klub pedig eddig nem ragaszkodott az egyoldalú felmondáshoz.

Stramaccioni az Udinese érdeklődése után – az eddigi vezetőedző, Francesco Guidolin a háttérbe húzódik a klubnál – szerdán leült tárgyalni az Inter vezetőivel, és sikerült a feleknek megállapodniuk, így a következő szezonra járó fizetése felének megfelelő végkielégítéssel, mintegy 750 ezer euróval távozik.

Olasz sajtóhírek szerint az Udinesénél napokon belül hivatalos lehet a 38 éves szakember érkezése, az edző állítólag két évre ír alá a klubhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik