„Én vagyok a főnök, mindenki más nekem dolgozik” – Ibrahimovic csípősen válaszolt Bobannak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 16:26
Zlatan Ibrahimovic (középen) kedden a Sky Italiának beszélt új szerepéről (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az AC Milan kedden odahaza 3–1-es vereséget szenvedett a Liverpooltól a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A találkozó előtt Zlatan Ibrahimovicot kérdezték a pálya szélén tartózkodó Sky Italia riporterei, egyebek mellett arról, hogy milyen szerepet tölt be a Milannál, és milyen érzés vezetőként tevékenykedni, valamint egy korábbi szópárbajnak is lett folytatása.

A svéd legenda tavaly óta tölt be úgynevezett vezető tanácsadó szerepkört korábbi csapatánál, a Milannál. A poszttal kapcsolatban korábban a Milan volt klubigazgatója, Zvonimir Boban is megfogalmazta véleményét, s akkor azt mondta a La Gazzetta dello Sportnak, hogy tulajdonképpen senki sincs tisztában Ibrahimovic valódi szerepkörével a klubnál, de persze nagyon hálás amiatt, hogy a svéd vállalta a visszatérést Milánóba. Ibrahimovic most a Liverpool elleni mérkőzés előtt vágott vissza, miközben Boban a Sky Italiában először még megpróbált kedveskedni: „Mindig öröm látni a nagy Zlatant” – hízelgett Boban, amire Ibra azonnal, a tőle megszokott pikírt stílusban reagált: „De még mindig nem értetted meg a szerepemet...” Boban aztán úgy folytatta: „Senki sem érti...” Persze a csípős válasz nem késett sokáig a svédtől: „Most akkor hadd magyarázzam el: én vagyok a főnök, mindenki más nekem dolgozik.”

„Amikor az oroszlán elmegy, akkor jönnek a kiscicák, de amikor az oroszlán visszajön, a kiscicák eltűnnek. A médiában sokat beszélnek a szerepemről. Egy ideig személyes okok miatt voltam távol, de a legelső naptól kezdve elhivatottan dolgozom – tette még hozzá Ibrahimovic, aki arról is beszélt, hogy milyen érzés a pálya szélén állni, s nem a pályán futballozni: – Már hozzászoktam. Az új munkám óta ez az első Bajnokok Ligája-mérkőzésem, jó érzések vannak bennem, fel vagyok töltődve, és koncentrálok.”

A Milan idénybeli lehetséges célkitűzéseiről azt mondta: „Nem úgy indítottuk az idényt, ahogy szerettük volna, de vannak új dolgok. Új az edző, és vannak új játékosok is. Négy évig ugyanazzal az edzővel dolgoztunk, s most egy másik rendszerhez kell alkalmazkodnunk, de idővel ez is meg fog történni.”

Ibrahimovic azt is kiemelte, hogy amikor a Milanhoz való visszatérés mellett döntött, akkor egyáltalán nem a pénz motiválta: „Kaptam egy jó ajánlatot, amire nem tudtam nemet mondani. Pénz? Nem. Szerinted szükségem van rá?”

Zárásként Istennel is példálózott: „Csendben végezzük a munkánkat. Ha a csapat nyer és jönnek a győzelmek, az annak a következménye, hogy Isten jó. Ha viszont nem nyer, akkor a hitünk megkérdőjeleződik, és mindenkinek ugyanaz a dolog jut az eszébe: ha Isten tényleg létezik, akkor miért hagyja, hogy mindez megtörténjen?”

 

Legfrissebb hírek

BL: sikerrel fellebbezett a Bayern, csökkentették Luis Díaz eltiltását

Bajnokok Ligája
21 órája

Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

Vízilabda
2025.12.03. 10:57

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

Leao gólja döntött, a Lazio legyőzésével a Serie A élére állt a Milan

Olasz labdarúgás
2025.11.29. 22:59

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43

Az RK Zagreb elleni újabb siker aranyat érhet a Szegednek

Kézilabda
2025.11.27. 10:59

Madueke: Nem is tudtam volna jobb meccset választani az első arsenalos gólomhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:17

Arne Slot a súlyos BL-vereség után sem aggódik az állása miatt

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:07
Ezek is érdekelhetik