Thiago Motta lett a Juventus új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.06.12. 18:50
Thiago Motta építheti tovább a fiatalprojektet a Juventusnál (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus bejelentette, hogy Thiago Motta lett a csapat új vezetőedzője.

 

A 17 évesen Európába költöző, játékosként a Barcelonát, az Atlético Madridot, a Genoát, az Intert és a PSG-t is megjáró, Bajnokok Ligája-győztes Thiago Motta által vezetett Bologna nagyszerű idényen van túl, a gárda a BL-indulást érő ötödik helyen zárt a bajnokságban, de úgy, hogy a tavasz végéig folyamatosan ott volt a legjobb négyben. Három hete lett biztos, hogy a 2022 szeptemberében kinevezett 41 éves szakember nem marad a klubnál, most pedig az is eldőlt, hogy a Juventusban folytatja az edzősködést.

A torinói klub szerdán, hivatalos közleményben jelentette be, hogy a játékosként klasszis, s eddig trénerként is igazán ígéretes Motta lesz az új vezetőedzője. A brazil-olasz kettős állampolgár 2027-ig írta alá új szerződését. Az eddig látottak alapján modern játékfelfogása és taktikai ismeretei mellett azért is eshetett rá a Juve választása, mert remekül építi be csapatába a fiatalokat, erre pedig Torinóban is szükség lesz, hiszen a Juventus szeretne ráfeküdni a „NextGen-projektjére” a következő években. Ehhez már most van pár ígéretes játékosa... 

„Nagyon boldog vagyok, hogy új fejezetet nyit a karrierem, s egy akkora klubnál kapok lehetőséget, mint a Juventus. Köszönöm a lehetőséget a vezetőknek, biztosak lehetnek benne, hogy hatalmas ambícióval érkezem!” – mondta a klub honlapjának Thiago Motta, akit ötletes videóval jelentettek be.   

 

 

Legfrissebb hírek

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
4 órája

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
9 órája

Már az 51. másodpercben előnybe került a Lecce, de így is kikapott a Parmától

Olasz labdarúgás
12 órája

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Serie A: Tóth Alex posztjára igazol a Lazio – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 15:49

Az Inter folytatta győzelmi sorozatát

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 22:48

A Napoli fontos pontokat bukott a kiesőjelölt ellen

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 20:30
Ezek is érdekelhetik