
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Hétfői sportműsor: pályán a Chelsea és a Fiorentina
Hétfő este szolidabb kínálat várja a sportrajongókat, de így láthatjuk a pályán a Chelsea-t, s a Ferencváros következő E...
Egyfelől nyílt titok volt, hogy Andrea Doviziosót jövőre már nem látjuk a MotoGP-ben versenyezni (futamok óta kihallható volt a nyilatkozataiból), de hivatalosan sosem jelentette be karrierje végét. Egészen a mai napig. Az igazi meglepetés az, hogy nem az év végén, hanem már a hazai futamát követően szögre akasztja bőrruháját.
Megszakítva éves szabadságát (ami majdnem visszavonulás lett) Andrea Dovizioso a hétvégén visszatér a MotoGP-be, Franco Morbidelli pedig térdműtétje után ülhet ismét motorra Misanóban. Megragadva az alkalmat a Yamaha végre bejelentette jövő évi pilótafelállását.
Ki gondolta volna, hogy a bolognaiaknak épp azon a pályán sikerül majd megszerezni 50. királykategóriás rajtelsőségüket, ahol mindössze egyszer tudtak csak győzni eddig, még az első aragóniai futam alkalmával 2010-ben Casey Stoner révén? Ráadásul nemcsak az első, hanem a második helyet is elhozták a mai időmérőn.
A La Gazzetta dello Sport újabb bombát robbantott a valenciai hétvégén: Andrea Dovizioso menedzsere, Simone Battistella azt nyilatkozta a lapnak, hogy jogi lépéseket fontolgatnak a Ducati ellen, de egyelőre több információra van szükségük, hogy megtudják, pontosan mi történt.
Témában nem volt hiány a Valenciai Nagydíj felvezető napján. Cal Crutchlow és Andrea Dovizioso a jövőjéről beszélt, Jack Miller pedig a doppingról és az ellenőrzésekről, amelynek Andrea Iannone is az áldozatául esett.
Úgy látszik, a mai a bejelentések napja a MotoGP-ben. Először Marc Márquez, aztán a CAS Andrea Iannone doppingügye kapcsán, most pedig itt az újabb hivatalos közlés: Andrea Doviziosót nem látjuk a sorozatban jövőre semmilyen formában sem.
Érdekesen és sok szempontból meglepően alakult a MotoGP Terueli Nagydíjának első edzésnapja. Mindenki a Ducatik felzárkózására számított, de mintha csak a múlt pénteket éltük volna újra az aragóniai pályán, sőt még annál is rosszabb. Közben Nakagami Takaaki felszabadultan az élre repítette tavalyi Hondáját.
Az Aragóniai Nagydíj időmérője nem csak nyomokban tartalmazott feszültséget. Az Espargaró testvérek Álex Márquez miatt reklamálnak, a Ducatinál pedig a gyári csapatban puskaporos a helyzet a két barát, Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci között.
Álex Márquez Pol Espargaró MotoGP Danilo Petrucci Andrea Dovizioso Aleix Espargaró
Fabio Quartararo az utóbbi hetekben sokszor emlegette, hogy nem akar felesleges kockázatot vállalni, ha nem muszáj, többek között ezért is hagyta ki a portimaói pályaismerkedős tesztet a múlt héten. Hogy a ma reggeli hidegben miért kellett feszegetnie a határokat, azt egyelőre nem tudni, de hatalmas bukás lett a vége. Délután aztán a padlóról felállva a pole-ig jutott.
Hét hét alatt hat verseny. Ez vár a versenyzőkre a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó szakaszában, és bizony nem a legkönnyebb körülmények között. Az ősz ugyanis kegyetlenül lecsapott Európára, bár tény, hogy a MotoGP-sek még mindig szerencsésebbek voltak pénteken Le Mans-ban, mint az F1-esek a Nürnburgringen. Eső és hideg azért az előbbi helyszínen is volt, meg jó sok bukás, egész pontosan 38.
Átfordul az idény második felébe a gyorsaságimotoros-világbajnokság, azaz a 8. futam következik a 14-ből a MotoGP-kategóriának, míg a 9. a 15-ből a Moto2-nek és Moto3-nak, amelyek Katarban is versenyeztek.„Most kezdődik a bajnokság” – mondta több pilóta is, hiszen csupán 4 pont választja el az első négy helyezettet az összetettben és heten vannak 21 ponton belül. Ahogy az év mondása tartja, ezt a bajnokságot senki sem akarja megnyerni. Vagy éppen mindenki meg akarja…
Valentino Rossi Pol Espargaró MotoGP Joan Mír Franco Morbidelli Andrea Dovizioso
A feléhez érkezett ma a gyorsasági motoros világbajnokság. Az Emilia Romagna Nagydíj a nyolcadik versenyhétvégéje a koronavírustól átírt szezonnak, a hetedik a királykategóriában.
Az életnél nincs nagyobb rendező, de az embernek az az érzése, hogy mindez megvolt írva a csillagokban. Egy nappal azután, hogy Andrea Dovizioso megunta, hogy a Ducati nem hajlandó szerződést hosszabbítani vele, és ő maga köszönt el az olasz márkától, megnyerte a drámákkal teli osztrák futamot – megszerezve ezzel a márka 50. MotoGP-futamgyőzelmét.
Vasárnap reggel napsütés fogadta a versenyzőket a Red Bull Ringen, de az előrejelzések épp a MotoGP rajtjának idejére nagy esőt jeleznek. Mintha nem lenne már elég izgalmas az idei szezon, ez megint megkeverheti a lapokat.
Bár Andrea Dovizioso pénteken még azt mondta kollégánknak, hogy a végső döntést Gigi Dall'Igna hozza meg a szerződések kapcsán, az elmúlt három idény ezüstérmese végül úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsa irányítását.
A királykategória versenyzői számára gyakorlatilag elveszett a második szabadedzés egy esőzés miatt, ami a 3-as és az 5-ös kanyar között, illetve a 9-es kanyarnál vizezte csak össze a pályát. Így a pénteki nap végső sorrendjét a reggeli edzés eredménye adta meg, amit Pol Espargaró nyert meg, számos nagy név pedig egyelőre nem került be a Q2-be.
Miközben a szurkolók és a sajtó egy része megkérdőjelezi Marc Márquez döntését, addig a versenytársak többsége megérti, sőt maguk is így döntöttek volna. Csak egy valaki volt, aki egészen más véleményen van, mint a többiek.
Megműtötték Andrea Dovizioso törött kulcscsontját, és a Ducati csapat tájékoztatása szerint az olasz versenyző várhatóan felépül a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának idei első futamára.
Három héttel a MotoGP-szezon kezdete előtt egy krosszversenyen kulcscsonttörést szenvedett Andrea Dovizioso, aki az utóbbi három szezonban Marc Márquez legnagyobb kihívója volt.
Marc Márquez hozta a kötelezőt az Aragóniai Nagydíjon, és biztonságos, okos motorozással, a végén kiengedve is közel öt másodperccel megnyerte a MotoGP-futamot. Mögötte a Ducatik erőből lenyomták a hangvillásokat.
gyorsaságimotoros-vb MotoGP Marc Márquez Brad Binder Aron Canet Andrea Dovizioso