K. Zs.
2023.09.17 19:44 Frissítve: 2023.09.17 21:29

Bundesliga: klubtörténelmi siker egy különleges napon

Megszerezte első győzelmét a Heidenheim a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga): az újonc hazai pályán 4–2-re verte meg a Werder Brement a 4. forduló vasárnapi játéknapján. A vasárnapi másik mérkőzésen is hat gól született, a 3–3 után a Darmstadt és a háromgólos hátrányból talpra álló Mönchengladbach is nyeretlen maradt.

Eren Dinkci (jobbra) kétszer, Jan-Niklas Beste egyszer talált a kapuba vasárnap (Fotó: Getty Images)

 

HEIDENHEIM–WERDER BREMEN 4–2

A Heidenheimet kísérti „a kettő–nulla a legveszélyesebb eredmény” futballközhely: az újonc a hazai bemutatkozáskor 2–0-s vezetésről kapott ki a Hoffenheimtől, a következő fordulóban 0–2-ről mentett pontot Dortmundban. A most vasárnapi forgatókönyv a következőképpen működött:

Tim Kleindienst tizenegyesével és Eren Dinkci lövésével előállt a „szokásos” 2–0, ezúttal az újonc javára, csakhogy a brémaiak a második félidőben egyenlítettek: a szünetben becserélt Marvin Ducksch a saját kihagyott büntetője után a kipattanóból fejjel „helyesbített”, majd Mitchell Weiser szintén fejjel talált be. Eddig minden ismerős.

Csakhogy a folytatás! Négy perccel a kapott gól után, Jan-Niklas Beste előkészítéséből Dinkci berúgta a második gólját, majd Beste maga is lőtt egyet – a vége 4–2, a Heidenheim megszerezte története első győzelmét a német élvonalban. 

Nagyszerű ajándék egy különleges pillanatban: Frank Schmidt 16 évvel ezelőtt éppen ezen a napon vette át a Heidenheim vezetőedzői posztját. Akkor még a negyedik osztályban szerepelt a csapat – Schmidt vezetésével azóta új pályára állt.

ÖSSZEFOGLALÓ

MEGVAN FRANK SCHMIDT ÉS A CSAPAT ELSŐ ÉLVONALBELI GYŐZELME

 


 

DARMSTADT–MÖNCHENGLADBACH 3–3

Remekül indult a másik feljutó vasárnapi programja is: a Darmstadt a szünetben már három góllal vezetett a Mönchengladbach ellen – a Kicker adatai szerint második vonalból érkező csapatnak még sosem volt ilyen gólerős félideje a Bundesligában.

A folytatás aztán bonyolódott: a második félidő elején Matej Maglica kezezésért piros lapot kapott, a Borussia büntetőt rúghatott, de az még kimaradt – Marcel Schuhen kivédte Tomás Cvancara lövését. Néhány perccel később Jordan Siebatcheu már tényleg szépített, és az emberelőnyben játszó Gladbach vérszemet kapott: Florian Neuhaus hamarosan belőtte az újabb vendéggólt, és Cvancara egyenlítése sem késett sokáig.

A hazaiaknak maradt legalább az egy pont megőrzése, azt a feladatot hősiesen védekezve megoldották – a vége 3–3, azaz mindkét csapat tovább vár az idénybeli első bajnoki győzelmére.

ÖSSZEFOGLALÓ

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Heidenheim–Werder Bremen 4–2 (Kleindienst 5. – 11-esből, Dinkci 44., 68., Beste 76., ill. Ducksch 49., Weiser 64.)
Darmstadt–Borussia Mönchengladbach 3–3 (Mehlem 8., Maglica 10., Skarke 33., ill. Siebatcheu 56., Neuhaus 73., Cvancara 77.)
Kiállítva: Maglica (48. – Darmstadt)

A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI

Szombaton játszották
Freiburg–Borussia Dortmund 2–4
1. FC Köln–Hoffenheim 1–3
Mainz–VfB Stuttgart 1–3
RB Leipzig–Augsburg 3–0
Wolfsburg–Union Berlin 2–1
VfL Bochum–Eintracht Frankfurt 1–1
• Pénteken játszották
Bayern München–Bayer Leverkusen 2–2

 Az állás
  1. Bayer Leverkusen 4 3 1 13–  5 +8  10
  2. Bayern München 4 3 1 11–  4 +7  10
  3. RB Leipzig 4 3 1 13–  4 +9    9
  4. VfB Stuttgart 4 3 1 14–  6 +8    9
  5. Hoffenheim 4 3 1 10–  6 +4    9
  6. Wolfsburg 4 3 1   7–  5 +2    9
  7. Borussia Dortmund 4 2 2   8–  5 +3    8
  8. Union Berlin 4 2 2   9–  7 +2    6
  9. Eintracht Frankfurt 4 1 3   4–  3 +1    6
10. Freiburg 4 2 2   5–10 –5    6
11. Heidenheim 4 1 1 2   8–  9 –1    4
12. Werder Bremen 4 1 3   6–  9 –3    3
13. Bochum 4 3 1   4–  9 –5    3
14. Mönchengladbach 4 2 2   8–12 –4    2
15. Augsburg 4 2 2   7–12 –5    2
16. 1. FC Köln 4 1 3   3–  7 –4    1
17. Darmstadt 4 1 3   5–13 –8    1
18. Mainz 4 1 3   3–12 –9    1

 

2023.09.24 22:30:23

Német labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Lehet, a jelenlegi Nationalelfben valóban nincsenek jó hátvédek, nincs jó befejező csatár, nincsenek vezérlő klasszisok, s kizárólag ennyi a lényegi ok. De mi van, ha egy ország azt veszítette el időközben, amire ’54 táján rátalált? Mi van, ha nem is csak a 2014-ben még diadalittas német futball, hanem egy – önmagát vezető nemzetnek tudó – ország keresi egyre görcsösebben a helyét, s e tétovaságnak a gyarlóbb eredmények a visszfényei csupán?

2023.09.15 19:55:02

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Amikor már úgy látszott, hogy új csapat áll a Bundesliga élére, egy ráadásbeli büntető mindent megváltoztatott.

2023.09.11 19:30:37

Német labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mindenki csak találgatja, mi a probléma gyökere.

2023.08.25 20:08:20

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A dadogós kezdés után öt gólig meg sem állt a Leipzig a szünet után védelmi hibák sorozatát bemutató Stuttgart ellen.