Bayern: aláírt a Dortmund Eb-győztes portugál válogatott játékosa

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 10:51
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) címvédője, a Bayern München a hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtette a Borussia Dortmund játékosát, Raphaël Guerreirót. A 29 éves futballista – aki alapvetően balhátvéd, de a középpálya közepén is bevethető – ingyen érkezett a bajorokhoz és három évre írt alá.

„Amikor a Bayerntől hívtak, gyorsan meghoztam a döntésemet. Megtiszteltetés, hogy ebben a nagyszerű klubban játszhatok” – idézte Raphaël Guerreirót a klub honlapja. Hozzátette, hogy a klub mellett Thomas Tuchel vezetőedzőt is nagyra tartja, akinek irányítása alatt futballozott már Dortmundban. Elmondta, hogy olyan játékosnak tartja magát, aki mindig akarja a labdát, és aki szeret helyzeteket kidolgozni.


A portugál válogatottban 2014-ben debütált, 64 mérkőzésen négy gólja van. Az Európa-bajnokságot 2016-ban megnyerő csapat tagja volt, de 2019-ből van már Nemzetek Ligája győzelme is.

Guerreiro alapvetően balhátvéd, de a középpálya közepén is bevethető, sőt: ezen a poszton sokszor még jobb teljesítmény nyújt. Éppen ezért kérdéses, hova is igazolta őt a müncheni klub, Joshua Kimmich mellé/mögé vagy Alphonso Davies helyére…

Legfrissebb hírek

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
29 perce

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
11 órája

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik