Bundesliga: korábbi Bayern-edző a Wolfsburgnál – sajtóhír

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.05.19. 19:28
null
Niko Kovac veheti át a Wolfsburg irányítását (Fotó: AFP)
A korábban a Bayern Münchent is irányító Niko Kovac lesz a VfL Wolfsburg labdarúgócsapatának vezetőedzője, értesült a klub döntéshozói testületéhez közel álló forrásból a Wolfsburger Allgemeine Zeitung (WAZ) című napilap – írja az MTI.


Az újság azt írta, az 50 éves szakvezető kinevezéséről csütörtökön döntöttek, de az egyelőre még kérdéses, hogy mikorra várható a hivatalos bemutatás.

A Wolfsburg vezetőedzői posztjáról vasárnap közös megegyezéssel távozott Florian Kohfeldt, aki október óta irányította a csapatot. Az együttes a jó idénykezdés után lejtmenetbe került, és ezt a folyamatot az új tréner sem tudta megállítani. Az alakulat végül – messze elmaradva a várakozásoktól – a 12. helyen végzett a Bundesligában úgy, hogy csak az idény vége felé tudta bebiztosítani a bennmaradását.

A játékosként 83-szoros horvát válogatott Kovac 2013 és 2015 között hazája válogatottjának szövetségi kapitánya volt, majd az Eintracht Frankfurtot edzette, mellyel 2018-ban Német Kupát nyert úgy, hogy a döntőben a Bayern Münchent verte tanítványaival. A szakember ezután kapott megbízást a bajor sztárklubnál, amelyet Bundesliga- és Német Kupa-diadalig vezetett a 2018–2019-es idényben. A Bayerntől 2019 novemberében távozott közös megegyezéssel, majd 2020 júliusától idén januárig a francia élvonalban szereplő Monacót irányította.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
2 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
5 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
Tegnap, 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik