Vb-selejtezők: Giggs a walesiek márciusi mérkőzésein sem lesz ott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 15:55
null
Ryan Giggs ellen jelenleg is rendőrségi eljárás folyik (Fotó: AFP)
Ryan Giggs, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem ül le a kispadra csapata következő három mérkőzésén.

 

Az ország sportági szövetsége (FAW) szerdán jelentette be, hogy Ryan Giggs kihagyja március 24-én a Belgium és március 30-án a Csehország elleni világbajnoki selejtezőket, valamint a március 27-i, Mexikó elleni barátságos találkozót. Ezeken az összecsapásokon Robert Page másodedző látja majd el a kapitányi feladatokat, ahogy az a gárda múlt novemberi meccsein is történt.

„A walesi szövetség és Ryan Giggs közös megegyezéssel döntött úgy, hogy nem vesz részt a válogatott következő találkozóin" – írta közleményében a FAW.

A Manchester United korábbi sztárfutballistája rendőrségi ügye miatt nem ült le a kispadra novemberben, miután őrizetbe vették családi erőszak vádjával. Bár a felek nem indokolták, de a mostani döntés hátterében is a tavaly őszi ügy állhat, melynek vádjait Giggs azóta is tagadja. A brit média úgy tudja, hogy a kapitány elleni eljárást május elsejéig meghosszabbították.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik