Vb 2030: a bolgár sportminiszter szerint reális a balkáni pályázat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 18:21
Kraszen Kralev bolgár sportminiszter szerint van realitása annak, hogy a görögökkel, a románokkal és a szerbekkel közösen megpályázzák a 2030-as labdarúgó-világbajnokság rendezését, miután mind a négy ország támogatja az ötletet.

Az 51 éves politikus hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy a régióban a sportág infrastruktúrája nem felel meg a nemzetközi szövetség (FIFA) elvárásainak. Ugyanakkor kiemelte: a 2018-as vb-nek otthont adó Oroszországban is csak azt követően kezdődtek meg a nagy beruházások, hogy elnyerték a jogot.

A sportminiszter hozzátette: a „balkáni négyes” szándékai annyira komolyak, hogy már a 2028-as Európa-bajnokság megrendezésére is közösen pályáznának, ami további lökést adna a beruházásokhoz.

Kralev kiemelte: a görögök már bejelentették, hogy Athénban korszerűsítik az olimpiai stadionjukat, a szerbek pedig új, 60 ezres arénát építenek. Bulgáriában a Vaszil Levszki Stadion felújítására mintegy 41 millió dollárt (11.7 milliárd forint) szánnak, továbbá Szófiában és két másik városban új létesítményt adnának át.

A következő, 2022-es vb-t Katar rendezi, a 2026-os eseménynek pedig az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen adhat otthont.

A 2030-as vb-vel kapcsolatban már sok érdeklődő jelezte rendezési szándékát, valamint azt, hogy foglalkoztatja a pályázat gondolata. Dél-Amerikából Argentína, Paraguay és Uruguay közösen lenne házigazda, a 2026-os pályázatot elbukó Marokkó pedig Algériával és Tunéziával, de Spanyolországgal és Portugáliával is megbeszéléseket folytat a hármas kandidálásról.

Az angol szövetség is bejelentette, hogy a skótokkal és a walesiekkel közösen megvalósíthatósági tanulmányt készít – ami a pályázathoz vezető út fontos állomása –, később ehhez partnerként jelentkeztek az írek is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik