Gyász: „Tele vagyunk fájdalommal” – a Topolya tulajdonosa

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 11:30
null
Zsemberi János, a Topolya elnöke
A magyar futballcsaládot sokkoló halálhír közlése után sikerült elérnünk Zsemberi Jánost, a délvidéki klub tulajdonosát. Elmondása szerint mégsem zárható ki, hogy Szabó Zoltán halála összefügg a koronavírussal, hiszen a Topolya edzőjének hétfői tesztje pozitív lett, miután légszomja és gyors szívverése miatt az újvidéki szívkórházba szállították.

 

„Sokkhatás alatt ülünk itt Palágyi Szabolcs kollégámmal – mondta a Nemzeti Sportnak Zsemberi János, a Topolya tulajdonosa. – Tele vagyunk fájdalommal. Nem akarjuk elhinni, hogy Zoli ma nem jelenik meg az edzésen. Vasárnap még ő vezette a tréninget, és tegnap is beszéltünk, hiszen közel állt a megállapodáshoz a Honvéddal, ahol vezetőedző lett volna... Ajánlott maga helyett másik szakvezetőt, és ha a Honvéd mégsem jött volna össze, szakmai igazgatóként maradt volna nálunk.

Ezeket a gyerekeket, az élvonalbeli csapatunk játékosait mind ő válogatta, két és fél éve dolgozott Topolyán, abból két éve vezetőedzőként, nem is tudom, hogyan tudjuk lejátszani a hátralévő két bajnoki meccsünket. Percenként csörög a telefonom, rengetegen tisztelték, szerették Zolit, aki korábban játékosként a Partizan Belgrádnál is megállta a helyét. Szeretetre méltó, vagány kolléga volt, mindig a maximumot hozta ki magából. Felfoghatatlan, ami történt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik