Németország: Marozsán Dzsennifer lemondta a válogatottságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.13. 12:57
null
Marozsán még egyszer lép pályára a német válogatottban (Fotó: AFP)
Marozsán Dzsenifer bejelentette, hogy a jövőben nem lép pályára a német labdarúgó-válogatottban, s csak a klubjára koncentrál.

A német szövetség hétfői közlése szerint az április 11-én, Nürnbergben sorra kerülő, brazilok elleni találkozó lesz a 30 éves játékos búcsúmérkőzése, egyben a 112. fellépése a nemzeti együttesben.

„A 2022 elején elszenvedett súlyos térdsérülésem után úgy érzem, eljött az idő, hogy befejezzem a válogatott pályafutásomat” – fogalmazott a budapesti születésű középpályás.

A német válogatott volt csapatkapitánya tavaly áprilisban, a szerbek elleni vb-selejtezőn térdszalagszakadást szenvedett, s emiatt ki kellett hagynia a nyári, angliai Európa-bajnokságot is.

„Bár a klubomban ismét játszom, a térdem már nem a régi. Rengeteget kell dolgoznom azért, hogy az összes edzésen és mérkőzésen megfelelően tudjak teljesíteni. Egyszerűen úgy érzem, túl sok lenne, hogy még a válogatott meccsekre is felkészüljek és tornákon játsszak” – indokolta a döntését Marozsán Dzsenifer.

A labdarúgó – a négyszeres magyar válogatott Marozsán János lánya – 2007-ben, az 1. FC Saarbrückennél kezdte felnőtt karrierjét, majd 2009-ben az 1. FFC Frankfurthoz igazolt. 2016 óta a francia élvonalbeli Lyon futballistája, közben 2021-ben fél évig az egyesület amerikai partnerklubjánál, az OL Reignnél szerepelt kölcsönben.

Marozsán 33 gólt szerzett a német válogatottban, amellyel 2013-ban Európa-bajnok, 2016-ban, Rio de Janeiróban olimpiai bajnok lett. A Bajnokok Ligáját hatszor nyerte meg, négyszeres francia bajnok. Háromszor, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben Németország legjobb női labdarúgójának választották.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik