Ligue 1: kiütéses győzelmével a tabella élére ugrott a Lille

K. T. I. , K. Zs.K. T. I. , K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 23:05
null
Lille-i gólöröm (Fotó: AFP)
A Lille hazai pályán 4–0-ra verte a Lenst a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, és átvette a vezetést a tabellán a PSG-től.

 

Burak Yilmaz fejesével már a 11. percben előnybe került a Lille, majd a második félidő elején az öt és és felesen teljesen őrizetlenül hagyott Jonathan Bamba belőtte a második gólt is.

A lensi Jonathan Gradit kiállítását nem sokkal később Jonathan Ikoné góllal büntette, és ugyanez megismétlődött a hajrá kezdetén is: négy perccel a becserélése után Clément Michelin is pirosat kapott egy durva belépőért – válaszul ezúttal Yusuf Yazici lőtt gólt, kiütésessé téve a hazaiak győzelmét.

Vasárnap délután a Lyon 3–2-re legyőzte idegenben a Strasbourgot. Többek között Karl Toko Ekambi duplájának köszönhetően az OL már három góllal is vezetett, innen próbált visszakapaszkodni a házigazda. Az 55. percben ugyan már csak egy találat választotta el a két csapatot, az egyenlítés nem jött össze a tabella 18. helyén szerénykedő Strasbourgnak.

FRANCIA LIGUE 1
7. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lille–Lens 4–0
(B. Yilmaz 11., J. Bamba 47., Ikoné 69., Yazici 79.)
Strasbourg–Lyon 2–3
(H. Diallo 44., Aholou 55., ill. Kadewere 12., Toko Ekambi 25., 42.)
Angers–Metz 1–1 (Mangani 38. – 11-esből, ill. Nguette 39.)
Monaco–Montpellier 1–1 (Ben Yedder 70. – 11-esből, ill. Mavididi 51.)
Nantes–Brest 3–1 (Kolo 16., Blas 30., K. Bamba 79., ill. Faivre 68.)
Saint-Étienne–Nice 1–3
(Aouchiche 57., ill. Lees-Melou 8., Gouiri 30., Maolida 90+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 7 5 2 13–2 +11 17
2. Paris SG 7 5 2 16–3 +13 15
3. Rennes 7 4 3 15–8 +7 15
4. Nice 7 4 1 2 10–9 +1 13
5. Lens 7 4 1 2 10–10 0 13
6. Marseille 7 3 3 1 10–8 +2 12
7. Montpellier 7 3 2 2 13–9 +4 11
8. Monaco 7 3 2 2 10–9 +1 11
9. Lyon 7 2 4 1 10–7 +3 10
10. Saint-Étienne 7 3 1 3 9–10 –1 10
11. Angers 7 3 1 3 8–15 –7 10
12. Bordeaux 7 2 3 2 7–5 +2 9
13. Brest 7 3 4 11–15 –4 9
14. Metz 7 2 2 3 7–7 0 8
15. Nantes 7 2 2 3 9–10 –1 8
16. Nimes 7 2 2 3 9–11 –2 8
17. Lorient 7 2 1 4 12–14 –2 7
18. Strasbourg 7 1 6 6–16 –10 3
19. Reims 7 2 5 6–13 –7 2
20. Dijon 7 2 5 4–14 –10 2
Toko Ekambi (jobbra) két gólt szerzett (Fotó: AFP)
Toko Ekambi (jobbra) két gólt szerzett (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Balhé Nizzában: tüntetés, ütések – két labdarúgó többé nem akar játszani a csapatban

Francia labdarúgás
12 órája

Ligue 1: 21 év óta először vezeti a francia bajnokságot a Lens

Francia labdarúgás
2025.11.30. 20:00

A botladozó Monaco meglepte a PSG-t, másodszor kapott ki a címvédő a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.11.29. 23:05

Rongier átlövésével nyert a Rennes a Metz vendégeként

Francia labdarúgás
2025.11.28. 22:44

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

„Az utóbbi hetekben mintha kisebbek lettek volna a kapuk…” – Giroud végre megkönnyebbülhetett

Francia labdarúgás
2025.11.24. 19:28

Ligue 1: két 11-est rúgott a Brest a 90. perc után, öngólosa mentette meg a Nantes-ot

Francia labdarúgás
2025.11.23. 20:14

Pogba több mint két év után visszatért a pályára, de a Monaco kikapott

Francia labdarúgás
2025.11.22. 23:10
Ezek is érdekelhetik