Libertadores-kupa: három brazil csapat jutott az elődöntőbe

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 10:01
null
Vitor Rouge (középen, feketében) győztes gólja az Estudiantes ellen (Fotó: AFP)
Harmadik brazil csapatként az Athletico Paranaense jutott be az elődöntőbe a labdarúgó Libertadores-kupában, a dél-amerikai Bajnokok Ligájában – írja az MTI.

 

A curitibai együttes azzal tette biztossá helyét a legjobb négy között, hogy a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján 1–0-ra nyert az argentin Estudiantes vendégeként. A győzelmet és továbbjutást érő találatot a 17 éves Vitor Roque szerezte, aki a 60. percben csereként lépett pályára. Az első találkozó gól nélküli döntetlennel zárult.

Az Athletico Paranaense az elődöntőben a címvédő Palmeirasszal mérkőzik meg, míg a Flamengo az egyetlen versenyben maradt nem brazil együttessel, a Vélez Sarsfielddal találkozik. A negyeddöntőbe öt brazil és három argentin klub jutott.

Az elődöntő első felvonását augusztus 30. és szeptember 1. között rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A sorozat döntőjét október 29-én az ecuadori Guayaquilben játsszák.

Az előző kiírásban ugyancsak három brazil gárda – a győztes Palmeiras mellett a döntős Flamengo, valamint az Atlético Mineiro – jutott négy közé, a negyedik elődöntős csapat akkor az ecuadori Barcelona volt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik