Leipzig: Lőw Zsolt döntött, a PSG-nél folytatja – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.30. 08:46
null
Lőw Zsolt a nyártól már a PSG edzésein irányíthat (Fotó: Twitter)
„Így hiteles! Ebből lesz a párizsi! Aki érti, maradjon csendben” – ezt az üzenetet Lőw Zsolt egyik barátja írta ki a Facebookra, miközben Fonyódon horgászott az RB Leipzig másodedzőjével, aki egy jókora, több mint 11 kilós halat tart a kezében. Mint ismert, Lőwöt a PSG új trénere, Thomas Tuchel szeretné a stábjában tudni Párizsban, de a magyar szakember egyelőre nem döntött a jövőjéről – legalábbis a nyilvánosság előtt még nem jelentette be. Lőw ismerőse a bejegyzését egy piros és egy kék szívvel egészítette ki, ezek a PSG klubszínei…

 

TUCHEL MÁSIK JELÖLTJE NEMET MONDOTT, CSAK LŐW MARADT

Lőw Zsolt barátjának Facebook-posztjával összhangban van a Leipziger Volkszeitung című lipcsei lapban megjelent szerdai cikk, mely szerint Lőw úgy döntött, hogy igent mond Tuchel hívására, és a PSG másodedzőjeként folytatja edzői pályafutását. Erről a hírről az rblive.de internetes honlap is beszámolt.

„Hallottam a találgatásokról, de továbbra sem döntöttem a jövőmről. Vannak különböző lehetőségek, amelyek közül igyekszem kiválasztani a számomra legjobbat. Még semmi sem dőlt el” – nyilatkozta az ügyben két héttel ezelőtt a Nemzeti Sportnak Lőw Zsolt.

Hivatalos megerősítés tehát egyelőre nincs, de egyre több jel utal arra, hogy Lőwöt a következő szezonban már a PSG kispadján látjuk.

Legfrissebb hírek

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
56 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
10 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
21 órája

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Willi Orbánék emberhátrányban fordítottak, az Eintracht is továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.10.27. 20:10

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28