Labdarúgás: Robinho kilenc évre börtönbe vonulhat

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 15:04
null
Robinho (Fotó: AFP)
Az olasz legfelsőbb bíróság elutasította a 100-szoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho fellebbezését, amelyet azért nyújtott be, mert nyolc éve elkövetett nemi erőszak miatt tavaly decemberben kilenc év börtönbüntetésre ítélték – közölte a La Repubblica.

 

A milánói fellebbviteli bíróság tavaly decemberben kilenc év börtönbüntetésre ítélte a többek között az AC Milan, a Manchester City, a Real Madrid és a Santos korábbi labdarúgóját, Robinhót, azaz Robson de Souzát, mivel a csatár 2013. január 23-án nemi erőszakot követett el az egyik barátjával, Ricardo Falcóval egy, a 23. születésnapját akkor ünneplő albán lánnyal szemben az egyik milánói szórakozóhelyen.

Robinho fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, de kedden kiderült, hogy az olasz legfelsőbb bíróság elutasította azt – a La Repubblica úgy tudja, a szervezet „brutálisan megalázónak” nevezte Robinho tettét. A brazilnak és a bűntársának hatvanezer euró kártérítést kell fizetnie az áldozatnak. Robinhónak 45 napja van a fellebbezésre, ez az utolsó esélye – sohasem tartóztatták le az ügy miatt, Brazíliában marad a végleges ítéletig.

A 100-szoros válogatott legutóbb tavaly októberben írt alá minimálbérért pályafutása első profi klubjához, a Santoshoz, amely alig egy héttel később – épp a bírósági ügye miatt – szerződést bontott vele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik