Játékossors: félreértés volt – Hindrich román válogatott lenne

Vágólapra másolva!
2022.03.26. 13:58
null
Hindrich Ottó (Fotó: Tókos Csaba)
Félrefordítással magyarázza Hindrich Ottó, a kolozsvári CFR kapusa azokat a román sajtóhíreket, melyek szerint magyar válogatott szeretne lenni. A 19 éves kapus végigvédte a román U20-as válogatott Norvégia elleni, 2–1-re elvesztett mérkőzését, majd a Digi Sport televíziónak úgy nyilatkozott, hogy Románia felnőttcsapatában is szeretne majd védeni.

„Minden nyilatkozatomat félreértelmezték, másképp fordították. Jelenleg is a (román – a szerk. megj.) válogatott keretben vagyok, és az itteni feladataimra szeretnék összpontosítani. Igen, szeretnék eljutni a felnőttválogatottba” – nyilatkozta a sporttelevíziónak Hindrich.

A magyarlónai születésű fiatal kapus az erdélyi Krónika című közéleti napilapnak adott interjúja után került a román sajtó célkeresztjébe, amelyben azt mondta, hogy a magyar bajnokságba, a Ferencvároshoz vagy a Puskás Akadémiához szerződés előrelépés lenne a karrierjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik