Hollandia: Van Bastennek magyarázkodnia kellett a náci köszönés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.11.24. 15:11
Marco van Basten szakértőként vett részt a Fox Sports stúdiójában az Ajax–Heracles holland bajnoki mérkőzésen szombaton, és egy rosszul sikerült köszönés után magyarázkodnia kellett.


A hollandok legendája a Heracles német edzőjével, Frank Wormuthtal németül váltott néhány szót, a beszélgetésük után pedig a „Sieg Heil” náci üdvözlést lehetett hallani Van Basten szájából – ám a kamera ekkor még forgott.
A hollandok legendája a Heracles német edzőjével, Frank Wormuthtal németül váltott néhány szót, a beszélgetésük után pedig a „Sieg Heil” náci üdvözlést lehetett hallani Van Basten szájából – ám a kamera ekkor még forgott.

Nem sokkal később elnézést kért az 55 éves Európa-bajnok: „Nem akartam sokkolni az embereket, csak poénnak szántam, rossz vicc volt” – fogalmazott Van Basten, aki minden bizonnyal nem számított arra, hogy hallani lehet majd a mondandóját a televízión keresztül.

Az időzítés már csak azért sem volt a legszerencsésebb, mert a találkozó első percében egyik csapat sem volt hajlandó játszani, hogy így hívják fel a figyelmet a rasszizmus elleni harcra.

Legfrissebb hírek

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
2026.06.08. 08:05

A spanyol élvonaltól búcsúzó csapat edzőjét nevezték ki az Ajax élére – hivatalos

Minden más foci
2026.06.03. 08:55

A Juventus, a Chelsea és az Ajax is vinné Kovács Bendegúzt, az Alkmaar hosszabbítana vele – sajtóhír

Minden más foci
2026.05.16. 09:28

Vezető videóelemzőként dolgozhat a holland élvonalban Sándor Gergely

Minden más foci
2026.05.14. 16:57

Kivetette hálóját Arne Slotra az Ajax – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 20:04

Kovács Bendegúz bemutatkozott a holland élvonalban

Légiósok
2026.04.23. 21:38

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
2026.04.08. 09:31

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53
Ezek is érdekelhetik