DUDUCZ TIBOR (ZSOLNA) 2021.10.17 10:36 Frissítve: 2021.10.17 11:06

Fortuna Liga: Nagyon egyben volt a csapat – Schäfer András

Először fordult elő ebben az idényben, hogy a Fortuna Ligában a DAC sorozatban másodszor győzött. A zsolnai siker (0–2) után a csallóközi csapat csak rosszabb gólkülönbséggel szorul a negyedik helyre.

 

Schäfer András (a labdával) a csapategységet emelte ki (Fotó: Lelkes Ernő)

„Ma jó volt – mondta mosolyogva a találkozó után a Nemzeti Sportnak a DAC egyik legjobbja, Schäfer András. Nagyon egyben volt a csapat, taktikusan játszottunk, jól védekeztünk. Zsolnán így kell játszanunk, mivel ők a műfüves pályán nagyon erősek. Nem könnyű itt nyerni, egyérintővel futballoznak. Nem szabad nekik sok teret hagyni hátul. A múltban már volt így, és ez megbosszulta magát ellenük. Mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, de nem volt helyzete. Úgyhogy jól csináltuk a dolgunkat. Végül még nagyobb különbséggel is győzhettünk volna” – folytatta a magyar játékos.

Remekül kezdődött a találkozó a DAC számára, már a 15. másodpercben gólt szerzett. Didier Lamkel Zé váratlan lövéssel meglepte a hazai kapust.

„Ilyen villámrajtot nem lehet megtervezni. Természetesen hangsúlyoztuk a srácoknak, hogy ne habozzanak, ha lőtávolságba kerülnek. Az első gólunk Didier remek játéktudását mutatja, ahogy felismerte a lehetőséget – jegyezte meg Németh Antal, a Dunaszerdahely edzője. – Megegyeztünk, hogy újabb rekordot szeretnék megdönteni. Hát miénk a bajnokság leggyorsabb gólja” – nevetett az október első szombatja óta háromszoros apuka.

Végre idén tudtunk egy rangadót is nyerni. Nagyon kellett ez a csapatnak. Ráadásul idegenben szereztünk három pontot, ami még nagyobb skalp. Állandósítani kellene ezt a jó játékot, ezt a jó csapategységet, és akkor jöhetnek egymás után a győzelmek” – folytatta Schäfer András, aki a találkozó utolsó másodperceiben nagyon közel volt, hogy októberben is ő szerezze a hónap gólját. Jó harmincöt méterre volt a kaputól, amikor észrevette, hogy a tizenegyespontnál áll a hazaiak kapusa. Ügyes emelése után csak pár centiméter hiányzott a gólhoz.

„Edzéseken nagyon sokszor gyakorlom ezt a bökést... Mi így hívjuk. De sajnos ma nem jött össze. Majd talán legközelebb” – mesélte jókedvűen a DAC és a magyar nemzeti csapat erőssége.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
11. FORDULÓ
Zilina–DAC 0–2 (0–1)
Zsolna,
852 néző. Vezette: Kruzliak
Zilina: Petrás – Anang (Kaprálik, 56.), Minárik, Nemcík, Sluka – Mráz (Il'ko, 72.), Fazlagics Bichakhchyan – Rusnák, Paur (Slebodník, 72.), Duris (Goljan 77.). Megbízott edző: Peter Cernak
DAC: Jedlicka – Blackman (Davis, 80.), Kruzliak, Muhamedbegovic, Ciganiks – Andzouana (Verlinden, 68.), Dimun, Schäfer, Lamkel Zé – Hahn (Sharani, 68.), Krsztovics (Nebyla, 56.). Vezetőedző: Németh Antal
Gólszerző: Lamkel Zé (1.), Kruzliak (73.)

2021.11.29 19:37:01

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Helyszíni riport Borsod-Abaúj-Zemplén megye súlyos szegénységben élő, eldugott vidékeiről.

2021.11.29 18:23:32

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Arany fénybe borult az Eiffel-torony, de szó szerint, Lewandowski szomorkodhat, C. Ronaldo csak a hatodik.

2021.11.29 11:54:11

Minden más foci MTI, V. Á.

A harmadik helyen holtversenyben Bruno Fernandes és Thomas Müller végzett.

2021.11.05 16:51:00

Minden más foci TŐKE JÁNOS, VÉGH JÁNOS

Az első félidőben még előnyhöz jutott a topolyai csapat, ám a lazarevaciak a hajrában fordítani tudtak.