DAC: Veszelinov Dániel szerint Kalmár Zsolt a csapat Messije

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 11:50
null
Kalmár Zsolt (Fotó: DAC)
Pontosan 506 nap telt el Kalmár Zsolt sérülés előtti utolsó, illetve a visszatérése utáni első gólja között. Mindkét találatot az Aranyosmarót ellen szerezte. A Mol Arénában ugyanabba a kapuba talált be, amely mögött a sárga-kék B-közép helyezkedik el. A magyar játékos góljának is köszönhetően a DAC 3–0-ra győzött a hétvégén, és három forduló után vezeti a Fortuna Ligát.

 

Tíz perccel a vasárnapi találkozó vége előtt szabadrúgáshoz jutott a DAC. Az egész stadion felállt, és hangos,,Zsolti, Zsolti!”kiáltással biztatta a kedvencét, hogy ő álljon a labda mögé. „Őszintén szólva egy kicsit izgultam. Hiszen arra gondoltam, mi lesz, ha fölé, vagy a sorfalba lövöm. Amikor a bíróbelefújta sípjába, akkor már csak a labdára koncentráltam. És tényleg bement... Régen rúgtam ilyen gólt, hisz inkább távolról szoktam erőset. Azért a meccs után megkaptam, hogy a padon nem nagyon bíztak bennem, hogy berúgom.... (nevet). Úgyhogy megmutattam nekik, hogy közelről is be tudom lőni. Nehéz elmondani, hogy mit éreztem, amikor a labda a hálóban kötött ki. Nagy volt az örömöm, ezt szavakban nehéz elmondani” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt.

A magyar játékos a tavaly márciusban gólt szerzett az Aranyosmarót ellen. Akkor még nem lehetett tudni, hogy hosszú ideig ez lesz számára az utolsó. Az Andorrában elszenvedett súlyos térdsérülés miatt 16 hónapot kellett a 27 éves játékosnak kihagynia. Majd jött ismét az Aranyosmarót, és a dunaszerdahelyi csapatkapitány remekül betalált. ,,Párszor visszanéztem a tegnapi meccs előtt a sérülésem előtti utolsó gólomat, szép emlék. Nagyon örülök, hogy ismét kijött, hogy így eltaláltam. Óriási kő esett le a szívemről. Hisz nagyon sok mindenem átmentem az utóbbi időben. Ezt a találatot mindenkinek ajánlom, hisz akik mellettem voltak, a feleségem, kisfiam, családom, szüleim és még sokan mások, azoktól nagyon sok kitartást és szeretetet kaptam. Ez volt a legfontosabb.”

Kalmár Zsolt nemcsak a remek játékával jeleskedik Dunaszerdahelyen, hanem a csallóközi csapat vezéregyénisége is. Olyan játékos, akire mindenki felnéz. ,,Rengeteget segít. Ő olyan személyiség, aki ha pályán van, mindenki hallgat rá. Ő a DAC Messije” – mondta lapunknak Veszelinov Dániel.

„Jó érzés, hogy a csapattársak így viszonyulnak hozzám, de azért Messit senkihez sem lehet hasonlítani. Ő egészen más világba való... Én próbálom mindig magamat hozni a pályán, mindenhol segíteni a csapattársaknak. Pályán belül, pályán kívül. Egyre jobban jövök vissza ebbe a szerepbe, ezt próbálom tovább vinni” – jegyezte meg Kalmár Zsolt.

Szerdán különös találkozó vár a DAC-ra. Az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. körében a román FCSB csapatát fogadja. „Üzenem a szurkolóknak, hogy töltsék meg a lelátót. Sokat nem kell mondani, hogy ez milyen meccs lesz, számunkra, számukra is. Remélem, telt ház előtt tudunk játszani, és jó eredményt érünk el” – zárta szavait Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik