Afrika-kupa: eltörölték Pitroipa eltiltását, játszhat a döntőben

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 16:20
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) hivatalos közleményben jelezte: felmenti Jonathan Pitroipát, Burkina Faso középpályását, miután nem találták jogosnak a Burkina Faso–Ghána Afrika-kupa-elődöntőben kapott piros lapját, így a játékos pályára léphet a vasárnapi fináléban.

Mint ismeretes, Pitroipa azért kapta az eltiltást, mert a 117. percben egy buktatást követően elesett a tizenhatoson belül, az esetet pedig a játékvezető színészkedésnek ítélte meg, és a második sárga lapját is felmutatta a Rennes középpályásának, aki így idő előtt mehetett zuhanyozni.

„Hatalmas nyomás volt rajtunk, a hitelességünk forgott kockán" – nyilatkozta névtelenül az Afrikai Labdarúgó-szövetség egyik titkára a goal.com-nak.

Ahogy korábban írtuk, a CAF már eltiltotta az említett elődöntőt vezető, és ott vitatható döntéseket hozó tunéziai játékvezetőt, Szlim Dzsadidit.

A Pitroipával felálló Burkina Fasó-i válogatott ellenfele Nigéria lesz vasárnap a torna döntőjében.

Pitroipa esete

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik