Aubameyang Nacho csapattársa lett a szaúdi újoncnál

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 16:25
Pierre-Emerick Aubameyang a szaúdi élvonal újoncához szerződött (Fotó: Getty Images)
A szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba a másodosztály bajnokaként feljutó Al-Kadiszija hivatalos felületein jelentette be, hogy a Real Madridtól megszerzett védő, Nacho Fernández után a Marseille-től megszerezte a gaboni támadót, Pierre-Emerick Aubameyangot.

 

Az Al-Kadiszija az elmúlt hetekben egyre élénkebben érdeklődött a Marseille gaboni támadója, Pierre-Emerick Aubameyang iránt, ám a kluboknak meg kellett egyezniük a játékos vételáráról, illetve a szaúdi klubnak a labdarúgóval annak fizetéséről.

Végül sikerült megállapodniuk a feleknek, s a Transfermarkt információi szerint az Al-Kadiszija 10 millió eurót fizet a Marseille-nek Aubameyangért, aki két évre, 2026-ig írt alá, s csapattársa lesz többek között a Real Madridtól megszerzett védő, Nacho Fernández, illetve a Wolfsburg korábbi kapusa, a 14-szeres belga válogatott Koen Casteels is.

A 35 éves Aubameyang több francia csapat után a Milannál mutatkozott be a felnőttek között 2008-ban, majd a Dijon, a Lille, a Monaco és a Saint-Étienne játékosa is volt, mielőtt 2013-ban a német Borussia Dortmundhoz szerződött, s itt lett világszerte ismert labdarúgó 213 meccsen szerzett 141 góljának és 36 gólpasszának köszönhetően.

A Ruhr-vidékieknél töltött öt éve után, 2018-ban igazolt az Arsenalhoz, majd négy évvel később a Barcelonához, ahonnan egy évre még visszatért Angliába, a Chelsea-hez, de újabb egy évvel később Marseille-be került. A patinás francia csapat egy év után túladott 35 éves támadón, aki a mögöttünk hagyott idényben alapembere volt a csapatnak, s minden sorozatot figyelembe véve 51 mérkőzésen 30 gólig és 11 gólpasszig jutott.

 

Legfrissebb hírek

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57

Victor Osimhen mesterhármasával nyert Amszterdamban a Galatasaray – Sallaival a soraiban

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Ligue 1: a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

Francia labdarúgás
2025.11.01. 23:05

A PSG nem csupán két pontot vesztett el az újonc Lorient ellen

Francia labdarúgás
2025.10.29. 23:06

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
2025.10.25. 22:57

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik