Futsal NB I: Dróth Zoltán nem számított ennyire nehéz mérkőzésekre a döntőben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.08. 11:58
null
Dróth Zoltán nem számított ennyire nehéz mérkőzésekre a döntőben (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Dróth Zoltán szerint csapatának, a Haladásnak új terhet jelentett a férfi futsal NB I idei döntőjében, hogy a tavalyival ellentétben már a szombathelyiek számítottak a párharc esélyeseinek – írja az MTI.


A bajnoki címét megvédő együttes válogatott kulcsembere szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kiemelte: az idei döntőben teljesen más helyzetbe találta magát a Haladás, mert ezúttal már a szombathelyi gárda számított a finálé favoritjának, míg tavaly még a Berettyóújfalu volt az esélyesebb csapat.

„Fordult a kocka, éreztem is a döntőben picit a csapaton, hogy nagy a teher. De megtapasztaltuk ezt is, hogy milyen, és sikerült három mérkőzést követően győzedelmeskedni” – nyilatkozta Dróth Zoltán.

Hozzátette: a döntőben talán a koncentráció és a rutin döntött a javukra, ennek ellenére csak nagyon kiélezett három mérkőzésen tudták felülmúlni döntős ellenfelüket.

„Én sem számítottam ennyire nehéz mérkőzésekre. A Berettyóújfalunak egészen jó taktikai húzásai voltak, sokszor próbálkoztak az öt a négy elleni játékkal, amivel megleptek minket. Ráadásul a döntő három mérkőzése közül kettőn nagyon hamar összegyűlt a csapatfaultunk, aminek következtében tízméteresekhez jutott az ellenfelünk. Mi viszont nem tudtuk játszani azt a játékot, amire igazán képesek vagyunk. De ebből is tapasztaltunk, tanultunk, amit viszünk magunkkal a következő idényre” – mondta.

Dróth Zoltán kiemelte: az előző idényben a futsal Bajnokok Ligájában extra teljesítményt nyújtottak azzal, hogy a legjobb nyolc közé jutottak a sorozatban, és „felköthetik a gatyájukat”, hogy azt az eredményt felülmúlják.

„A final fourba jutni hatalmas bravúr lenne, de merni kell nagyot álmodni. Ez a magyar csapatok közül a Győrnek már sikerült, miért ne jöhetne össze nekünk is. Ebbe nagyon sok munkát kell beletennünk, viszont a csapatunk nagyon szereti a kihívásokat, és igyekszünk, hogy a nemzetközi porondon is minél jobb eredményt érjünk el” – nyilatkozta.

Dróth hozzátette: vasárnap a válogatottal egy hétre Horvátországba utazik, ahol ötcsapatos tornán vesz részt Porecben, a világbajnoki selejtezőre való felkészülés jegyében.

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik