Videó: az edző fejelő mozdulatot tett a női partjelző irányába, kirúgták

D. Á.D. Á.
2022.04.13. 16:25
null
Kontaktus nem volt a felek között, de a mozdulat miatt így is elvesztette az állását a tréner <br />
A brazil ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Desportiva Ferroviária menesztette Rafael Soriano vezetőedzőt, miután fejelő mozdulatot tett Marcielly Netto női partjelző felé.

Amint a bíró jelezte, hogy szünetre mehetnek a felek, az edző azonnal a pályára rohant, majd nemtetszését fejezte ki a játékvezetőknél. Soriano hirtelen arra lett figyelmes, hogy a női partjelző az irányába megy, mutogat neki, közben oda is szólt valamit. A tréner csak még idegesebb lett, s fejelő mozdulatot tett a hölgy felé, aki az orrához kapott.

A kiabálás közben a bíró már felmutatott egy sárga lapot a vezetőedzőnek, ám a fejelő mozdulat után azonnal ki is állította. A játékvezető minden bizonnyal a szándékot szankcionálta, hiszen a videón jól látható, hogy érintkezés nem volt Soriano és Netto között.

A klub a mérkőzés után menesztette a vezetőedzőjét, s megkereste Marcielly Nettót is, ő azonban egyelőre nem válaszolt.

„A Desportiva Ferroviária elutasítja az erőszak minden formáját, legyen az fizikai, verbális, erkölcsi vagy érzelmi. Ez különösen igaz a nők elleni erőszakra, és együtt érzünk Marcielly Nettóval, aki mindenben számíthat ránk. Tájékoztatjuk továbbá, hogy azonnali hatállyal menesztettük Rafael Soriano vezetőedzőt” – olvasható a klub hivatalos közleményében.


Legfrissebb hírek

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
23 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 7:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
Tegnap, 6:40

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
Tegnap, 2:29

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50
Ezek is érdekelhetik