UEFA: három forgatókönyvet írtak az újrakezdésre – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2020.03.20. 21:31
null
Az Európai Labdarúgó-szövetség kész a következő Bajnokok Ligája-kiírást is megkurtítani? (Fotó: AFP)
Francia médiainformációk szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken három forgatókönyvet készített elő a koronavírus-járvány miatt megszakadt nemzeti bajnokságok és európai kupák befejezésére.

 

A Radio Monte Carlo és más forrásból a L'Équipe is úgy értesült, hogy a 2020-as Európa-bajnokság elhalasztásának bejelentése óta a lehetséges forgatókönyvek előnyeit és hátrányait napok óta latolgató UEFA nemcsak június 30-i és július 31-i idényzárással, hanem augusztus 31-i határidővel is számol.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az események mindenképpen hatással lesznek a Bajnokok Ligája és az Európa-liga következő idényére, és a L'Équipe úgy tudja, hogy az UEFA kész nemcsak a most futó, hanem a következő európai kupaidény megrövidítésére is.

Az első forgatókönyv, vagyis a nemzeti bajnokságok, az európai kupák, valamint a Nemzetek Ligája-playoff június 30-i határidővel történő befejezése a jelenlegi járványhelyzetben talán túlzottan is optimistának tűnik – írja a franca sportnapilap –, hiszen nemcsak a betegség viszonylag gyors lecsengését, hanem a szinte teljesen leálló csapatok rendkívül gyors akcióba lépését is feltételezi.

Már az első menetrend is a következő idény rajtjának csúszásához vezetne, de a második (július 31.) és a harmadik (augusztus 31.) forgatókönyv megvalósulása bizonyosan jelentős késést eredményezne.

Hivatalos bejelentés egyelőre nincs.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
2026.10.17. 07:42

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53