Sporting: megköszönték a volt Loki-tréner munkáját; megvan az új edző

B. A.B. A.
2019.09.27. 17:57
null
A Sportingnál bíznak benne, hogy az új edzővel magára talál a csapat (Fotó: sporting.pt)
A várakozásoknak megfelelően kinevezték az új edzőt a gyengélkedő Sporting CP-nél: a lisszaboni együttes irányítását Jorge Manuel Rebelo Fernandes, ismertebb nevén Silas veszi át a korábbi DVSC-tréner Leonel Pontestől.

 

A Sporting nem kezdte jól az idényt, hat fordulót követően nyolc ponttal a hetedik helyen szerénykedik a bajnokságban, ráadásul kikapott az Európa-liga csoportkörének első meccsén, és a Ligakupától is már az első körben búcsúzott.

A rossz szériában a Rio Ave elleni hazai 2–3 bizonyult fordulópontnak: már szeptember elején elbocsátották a tavaly ősszel szerződtetett holland vezetőedzőt, az elmúlt idényben a csapattal Portugál Kupát és Portugál Ligakupát nyerő Marcel Keizert.

Utódlását házon belül oldották meg: a nyár óta a lisszaboni klub U23-as csapatát irányító – korábban a Debreceni VSC kispadján is ülő – Leonel Pontest nevezték ki átmeneti megbízással, csodát azonban ő sem tudott tenni.

Pénteken aztán pont került az edzőkérdés végére, hivatalosan is bejelentették, hogy Silas veszi át a csapat irányítását – tavaly kezdte edzői karrierjét, s eddig csupán a Belenensesnél tevékenykedett ilyen szerepkörben –, Pontes pedig mehet vissza a fiatalokhoz.

„Mindannyian frusztráltak vagyunk amiatt, hogy a Sporting nem az őt megillető helyet foglalja el. Külön köszönet jár Leonel Pontesnek, aki ideiglenesen átvette Marcel Keizer helyét. Profizmussal és alázattal tette a dolgát” – mondta Frederico Varandas klubelnök a Sporting hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Dán válogatott középpályással erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.11. 15:17

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32

A végén csapott le a tiki-taka a portugálok elleni meccsen – elemzés

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:06

A Bola: Nem akarjuk „megölni”, de eljött az idő, hogy Cristiano Ronaldo félreálljon

Foci vb 2026
2026.07.07. 10:54

Videó: Merino volt a nyerőember – íme, a spanyolok győztes gólja Portugália ellen

Foci vb 2026
2026.07.06. 23:23

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.02. 23:46

Huszonöt labdaérintés – Cristiano Ronaldo negatív csúcsot döntött a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
2026.06.17. 21:41

A portugálok Cristiano Ronaldóval ostromolják a Kongói DK kapuját – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.17. 17:45