Videó: utcai tömegbunyóval folytatódott a tel-avivi rangadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.04. 19:18
Mint beszámoltunk róla, nem múlt el botrány nélkül a Hapoel Tel-Aviv–Maccabi Tel-Aviv derbi az izraeli labdarúgó-bajnokságban. A szurkolók a mérkőzés másnapján sem nyugodtak meg.

A szurkolók az előtt a tel-avivi bíróság előtt balhéztak, amely elrendelte a mérkőzésen pályára rohanó és ott futballistákra támadó társaik letartóztatását. Percekig ütötték egymást az utcán, hat embert vettek őrizetbe.

A hétfői mérkőzés még az első félidőben, 1–1-es állásnál szakadt félbe, miután egy drukker (akit korábban 11 alkalommal vettek őrizetbe különböző erőszakos bűncselekmény miatt) a pályára rohant, és ütni, rúgni kezdte a Maccabi játékosát, Eran Zahavit, aki tíz éven keresztül a Hapoel mezében futballozott. A futballista nem hagyta magát, a játékvezető pedig kiállította – végül emiatt szabadult el a pokol a stadionban, 12 embert tartóztattak le.

„Ez nem futball, ez háború” – nyilatkozta Eyal Berkovic, a Hapoel vezetőedzője a mérkőzést követően.

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Újabb szurkolói balhé Miskolcon, ezúttal a DVTK Stadionon belül – videó

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 15:47

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00