Belgium: Hazard öccse volt az Anderlecht veszte, Kötelesék iksze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 22:40
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Pro League) 6. fordulójában a Zulte-Waregem hazai pályán 4–3-ra legyőzte a mérkőzést 9 emberrel záró Anderlechtet. A találkozó legjobbja az egy gólt szerző, hármat előkészítő Thorgan Hazard volt, a Chelsea-ben futballozó Eden Hazard öccse.

A találkozón Sacha Kljestan révén a 18. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, de Hazard még az első félidőben egyenlített, majd a másodikban jött a tűzijáték. Előbb Cheikhou Kouyatét (Anderlecht) állította ki a játékvezető, majd a megítélt tizenegyesből bár Hazard nem tudta bevenni Proto kapuját, Ólafur Skúlason ismétlésével már a hazaiak vezettek.

Egy óra játékhoz érve Matías Suárez találatával egyenlített a hátrányban lévő Anderlecht, majd a 72. minutumban kiállították Skúlasont (Waregem) is. Negyedórával a vége előtt Hazard passzából Karl D'Haene ismét előnyhöz juttatta a Zultét, ez azonban csak két percig tartott, miután Demy de Zeeuw újra kiegyenlített.

A 90. percben Olivier Deschacht (Anderlecht) is a kiállította a játékvezető, a 91. percben pedig jött a hazai győztes gól, Hazard újabb asszisztjából Franck Berrier volt eredményes, kialakítva a 4–3-as végeredményt.

A Standard Liege simább mérkőzésen diadalmaskodott a Kortrijk ellen, 2–0-s sikerével pedig hat meccs után hibátlan, mi több, gólt sem kapott az együttes.

A Genk Köteles Lászlóval a kapujában játszott 1–1-es döntetlent a Charleroi-val idegenben.

PRO LEAGUE
6. FORDULÓ
Zulte-Waregem–Anderlecht 4–3
Standard Liege–Kortrijk 2–0
Charleroi–Genk 1–1
Waasland-Beveren–FC Bruges 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Standard 6 6 0 0 12–0 +12 18
2. Zulte-Waregem 6 4 2 0 11–6 +5 14
3. FC Bruges 6 4 2 0 10–5 +5 14
4. Lokeren 6 4 1 1 13–9 +4 13
5. Anderlecht 6 4 0 2 21–10 +11 12
6. Gent 6 3 2 1 8–8 0 11
7. Genk 6 3 1 2 10–7 +3 10
8. Kortrijk 6 2 1 3 7–9 –2 7
9. Cercle Bruges 6 1 3 2 5–8 –3 6
10. Mechelen 6 1 2 3 4–7 –3 5
11. OH Leuven 6 1 2 3 5–9 –4 5
12. Lierse 6 1 2 3 4–8 –4 5
13. Charleroi 6 1 2 3 7–12 –5 5
14. Waasland-Beveren 6 0 3 3 3–8 –5 3
15. Oostende 6 0 2 4 3–10 –7 2
16. Mons 6 0 1 5 3–10 –7 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik