MLS: Beckham még évekig képes játszani - Keane

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 10:46
Az amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy támadója, Robbie Keane szerint David Beckham még évekig képes játszani, valamint örömmel venné, ha a Chelsea-t erősítő Frank Lampard együtteséhez igazolna.
Mint ismert, Mint ismert, Beckham az utolsó tétmérkőzésére készül a Galaxynél, szombaton a bajnoki döntőben a Houston Dynamo ellen léphet utoljára pályára a Los Angeles-i klubnál, miután úgy döntött, hogy a szezon végén új kihívásokat keres. Érdekesség, hogy ugyanez a két klub játszotta tavaly is a finálét, akkor Beckhamék Landon Donovan 71. percben szerzett góljával 1–0-ra nyertek.

„Az ő labdás képességei a legjobbak, amit valaha láttam – kezdte csapattársa magasztalását Robbie Keane. – Félelmetesen jók a passzai, ráadásul még mindig van benne néhány év, még mindig éhes a sikerre, és még mindig hajt.”

Hogy hol folytatja Beckham, az még a csapattársak előtt sem ismert, de egy másik kiváló angol középpályást szívesen látna a klubnál Keane. Frank Lampardnak a szezon végén lejár a szerződése, és előszeretettel boronálják össze őt a lapok az amerikai bajnoksággal.

„Frank nagyszerű játékos – vélekedett Keane. – Éveken keresztül bizonyította ezt a legmagasabb szinten a Chelsea-nél, és természetesen szükségünk van olyan játékosokra, mint Frank.”
Legfrissebb hírek

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Robbie Keane a Nottingham elleni meccsről: „Olykor rizikót is kell vállalnom”

Európa-liga
2026.01.28. 21:29

Robbie Keane: Időre van még szükségük, sajnos abból van most a legkevesebb

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 10:05

Robbie Keane: Senki sem hitte, hogy hét meccs után veretlenek leszünk

Európa-liga
2026.01.23. 07:03
Ezek is érdekelhetik