Angliában az Aranycsapatot méltatják - és siratják

A sporttörténelem különlegességeivel foglalkozó Joy of Six e heti írója, a hatos listát összeállító Scott Murray sajnálkozva állapítja meg: miközben a nagyvilágot kevésbé lázba hozó 1966-os angol, 1998-as francia és 2006-os olasz válogatott megnyerte a világbajnokságot, addig nem lett aranyérmes az 1950-es és 1982-es brazil, az 1974-es, Johan Cruyff-féle holland együttes – és mindenekelőtt a magyar Aranycsapat.

„Az 1950-es és az 1954-es világbajnokság között harminchat mérkőzésen veretlen maradt, olimpiai bajnok lett, kétszer megalázta Angliát és gördülékeny taktikájával örökre megváltoztatta a labdarúgást" – méltatja Murray az ötvenes évek elejének magyar válogatottját, amelynek vesztét meglátása szerint a nem elég szervezett védekezés okozta az NSZK elleni berni fináléban (2:3).

A kudarc egyéb tényezői között a cikkíró megemlíti a Fritz Walter fémjelezte németeknek kedvező esős időjárást, a sáros talajt, a „barátságtalan" kapufákat, a Hidegkuti Nándort nagyszerűen őrző Fritz Eckel teljesítményét, a Puskás Ferenc hajrábeli egyenlítő gólját érvénytelenítő vitás bírói ítéletet, továbbá azt a tényt, hogy miközben az NSZK az osztrákok elleni 6:1-es gálával jutott be a fináléba, addig a magyaroknak az elődöntőben hosszabbításos csatát kellett vívniuk Uruguayjal (4:2) – a második legjobb csapattal, amely nem nyerte meg a világbajnokságot...

Az 1954-es magyar és az 1954-es uruguayi válogatott után a következőképpen fest a Joy of Six – nyilvánvalóan szubjektív és megvitatni érdemes – listája: harmadik az 1970-es NSZK (bronzérem), negyedik az 1978-as Olaszország (elődöntő), ötödik az 1994-es Románia (negyeddöntő), hatodik pedig az 1990-ben ezüstérmes Argentína.