Török csoda, német segítséggel
A válogatott máltai veresége sokkolta a futballrajongókat. Újfent bebizonyosodott: a magyar labdarúgás visszasülylyedt a sportág alsóházába. A Nemzeti Sport arra vállalkozott, hogy a következő napokban feltérképezi a honi labdarúgás közállapotát, bemutatja az itthoni futballvalóságot, megpróbál kitörési pontokat ajánlani, de persze kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is. Vitaindítóként lapunk vasárnapi számában Dénes Ferenc sportközgazdász, egyetemi oktató írását olvashatták, s kifejtette véleményét – vasárnapi vendégként – Sárközy Tamás jogászprofesszor is. A mai részben arról olvashatnak, miként szervezték újjá a török, illetve a cseh labdarúgást. Emlékeztetőül: néhány esztendeje még könnyed ujjgyakorlat volt a magyar válogatott számára a törökök elleni meccs, ám időközben alaposan megváltoztak az erőviszonyok. A török nemzeti csapat 2002-ben harmadik lett a világbajnokságon, a mostani Európa-bajnoki selejtezősorozatban pedig könnyedén elvitte a három pontot Budapestről.
Az NSO ajánlja:
Aztán kiderült: nincs titok, ők valójában nem tesznek semmit. Elképesztő nyomorban élnek ott az emberek, a nélkülözés és a napestig végzett fizikai munka megedzi őket, a gyerekek egyetlen szórakozása a futball, minősíthetetlen pályákon kergetik a labdát rengetegen. A futball szempontjából Afrika aranybánya: az európai klubok tucatjával viszik onnan a tehetségeket Európába, ahol profi labdarúgókat faragnak belőlük, s így ezek a gyerekek kimenekülnek a nyomorból, és a családjuk életét is megválthatják.
Ez bizony számunkra – szerencsére – nem járható út.
Nem új játékos kell, hanem új pálya

A klubfutball minőségén az is lendített valamennyit, hogy a sportág egyik szerelmese, Turgut Özal éppen az ország miniszterelnöke volt a nyolcvanas években, és elfogadtatott egy olyan adótörvényt, amely vonzó lehetett a külföldi játékosok számára. Az egyesületek nem tudtak csillagászati fizetéseket kínálni, ám a kedvező adózás lehetősége ezt valamelyest ellensúlyozta. Viszont tényleg csak valamelyest, és alighanem sokáig éppen ezért elsősorban a balkáni országok labdarúgói választatották szívesen Törökországot, a kevés kivételt két kapus, a belga Jean-Marie Pfaff és a német Harald Schumacher jelentette.