A Matadornak az első helyről kellett kiállnia

– Nem lehet rögzíteni valahogy?…”

Mindent megpróbált, a lehetetlent is, de egyszerűen nem volt megoldás. Sainz űzött vadként járkált fel-alá, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ez lehetetlen, ez egyszerűen nem történhet meg. Megtörtént.

S ha nem zavarják fel az egyik tévériportert a dombtetőre, könnyen előfordulhatott volna, hogy Joan Roma éppen a Volkswagen tetején landol – így is csak az utolsó pillanatban, satufékkel tudott megállni.

Kemény pillanatok voltak. Mindenki érezte és átérezte a történteket, még azok is, akik nem ismerik Sainzot közelebbről. Egyszerűen azért, mert hihetetlenül nagy versenyzőnek tartják, aki sohasem adja fel.

Nem Miller, hanem De Villiers állt az élre

S egy dupla csavar: nem az eddigi második Mark Miller vette át a vezetést, hanem a napi szakaszt megnyerő Giniel de Villiers, igaz, az előnye nincs három perc, tehát izgalmas két napnak nézünk elébe.

Utóbb az is kiderült, nem véletlenül mondták a gyári pilóták a célban, fogalmuk sincs, az amatőrök miként teljesítik majd ezt a navigáció és vezetéstechnikai szempontból is pokoli nehéz szakaszt… Merthogy a 220 kilométeres szakaszt az első helyezett is több mint négy óra alatt teljesítette, s magyar idő szerint este fél tízkor még csak 19 autós páros volt a célban.

A versenybírók megint döntéshelyzetbe kerültek: hagyják küszködni a mezőny nagy részét, vagy nyújtsanak segítő kezet. Úgy döntöttek, mivel a versenyzők nagy része a 140. és a 170. kilométer között vesztegel a puha homokban, törlik a szakasz végét, és lehetőséget nyújtanak a bajba jutottaknak arra, hogy a 175. kilométertől utcai tempóban teljesítsék a távot.

Sajnos a puha dűnék a magyarokat is megfogták, a legfájóbb pont, hogy a versenyben legjobban álló magyar autós egységet: Palik Lászlót és Darázsi Gábort. Lapzártánkkor a párosról annyit lehetett tudni, hogy körülbelül 90 kilométerre a céltól (vagyis negyvenre az új céltól) vesztegel már jó ideje. Nincs egyedül, körülbelül harmincan vesztegelnek körülötte, s ott van vele a csapat Szaller Zoltán vezette versenykamionja is – ha valaki segíthet, hát ők biztosan. S nemcsak akkor, ha ki kell rángatni az autót a mély homokból (nincs információ, hogy erről van-e szó), hanem akkor is, ha valami technikai gond adódik. Pedig Palik már a kilencedik helyen állt volna az összetettben, ha gond nélkül teljesíti ezt a szakaszt… A ha-val kezdődő mondatok azonban a sportban nem léteznek.

S mivel egyelőre nem döntöttek arról, kapnak-e egyáltalán büntetést azok, akik a rövidítést választják, és ha igen, mennyit, megsaccolni is nehéz, hova várhatjuk a Nissan-párost az összetettben.

Kicsit kaotikus ez a verseny. Ha lehet ilyet mondani – túl nehézre sikerült. S ezt a gyári pilóták mondják, akik aztán mindenre felkészültek a technikai háttér és fizikai szempontból is.

Szalay viszonylag olcsón megúszta a szakaszt

Ami jó hír, hogy a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős azon kevesek között volt, akik teljesítették a távot még a rövidítés előtt, méghozzá a 14. pozícióban, úgyhogy bár sok időbe telt, megérte küzdeni, mert ez az eredmény még nagyon jól jöhet…

„Nagyon nehéz volt a szakasz, főleg azért, mert egyáltalán nem volt benne tempós rész, amikor a sofőr, a navigátor és a technika is megpihenhet egy kicsit – mondta Szalay. – Lassú volt, mégis három defektet kaptunk, felforrt a vizünk és az üzemanyagunk is, utóbbi miatt húsz percet álltunk a pályán, hogy lehűljön. ”

A navigátorokat is nehéz feladat elé állította a szakasz, az itiner a hírek szerint több helyen nem stimmelt, úgyhogy Szalayék is jócskán bóklásztak.

„Nagyjából előre megmondták, hogy nem fognak stimmelni a méterek – mondta Bunkoczi László. – Szerencse, hogy a kritikus pontokon azért jól választottuk meg az irányt.”

A harmadik autós páros, Liszi László és Fenesi József rendben elrajtolt, és az első ellenőrző ponton is áthaladt, de azok közé tartozik, akik egyelőre nem jöttek ki a pályáról. A 166. kilométernél ugyanis eltört a Mitsubishi bal első féltengelye, és azt próbálják megjavítani.

A motorosok között Dési János is átverekedte magát a szakaszon, s azt mondta a célba érkezés után, hogy élete leghoszszabb 220 kilométere volt.

„Ez volt a legnehezebb nap, hét és fél órát jöttem kétszázhúsz kilométeren, a végén már azt hittem, hogy megőrülök. Nem volt egyetlen út sem, csak dűnék meg homok. Sokszor elestem, egyszer a motorom is megállt, meg kellett javítanom a gyújtáskapcsolót. Ráadásul megint kihagytam két GPS-pontot, amiért majd megint megbüntetnek, miközben a többieket kihozzák 175 kilométernél. Én már nem értem ezt az egészet. Nagyon nehéz volt, nem is tudom, hogy gondolták ezt a rendezők… Majd kiszámolom, de húszas-harmincas átlagot jöttünk. Kegyetlen…” – mondta Dési, aki a 48. helyen teljesítette a szakaszt, és az öszszetettben az 54.