Mindenkinek legyen otthon labdája!

Szabó József neve fogalom Székesfehérváron – a megállapítás aligha szorul magyarázatra. Az 52 esztendős sportember az első számú gólfelelőse volt a legendás Videotonnak, amely 1985-ben az UEFA-kupa döntőjéig jutott. Az egykori támadó nem szakadt el a futballtól, és mert a gyerekeket oktatja, lehet bízni abban, hogy a Fehérvárnak lesz még gólerős játékosa.

Sántikál, rosszul látom?

Sajnos nem – felelte Szabó József. – Augusztus 20-án egy baráti társasággal elmentem egy kispályás tornára, és bár nem akartam játszani, végül mégis beszálltam. Kettő kettő volt ekkor az eredmény, rúgtam egy gólt, már éppen le akartam jönni a pályáról, amikor az ellenfél kapusa nekem rontott, és kettős, nyílt lábszártörést szenvedtem. Feküdtem a füvön, és csipkedtem az arcom, mert azt hittem, csak álmodom. Kiderült, nem álom, hanem valóság volt.

A Videoton Labdarúgó Közalapítvány egyik vezetőjeként tulajdonképpen mi a feladata?

Csongrádi Ferenccel ketten irányítjuk az alapítványt, és mintegy kétszáz-kétszázharminc gyerekkel igyekszünk megszerettetni a futballt. Az önkormányzat a tulajdonos, és aki hozzánk jelentkezik, azt biztosan nem küldjük el. Szerencsére tehetségeink most is vannak, csak jól kell sáfárkodni velük.

Sarkalatos pont, hogy a szülők rendre másként látják csemetéik teljesítményét, mint az edzők. Volt ebből konfliktusa?

A legkisebbek még csak kétszer járnak edzésre hozzánk, ám ez nem elég. Játszani kell otthon a haverokkal, de labdázni kell akkor is, ha egyedül vannak. A szülők sokszor már az első tréning után azt kérdezik, lesz-e NB I-es futballista a gyerekből, és sajnos nem látják reálisan a helyzetüket. Megkérdeztem tíz kissrácot, hogy van-e otthon labdája, és hat azt felelte, nincs. Elkeserítő! Egy fiatalnak otthon is rúgnia kell a labdát, és legalább ötször kitörni vele a lakás ablakát, hogy valóban labdarúgó legyen belőle.

Bátran támaszkodhat a Fehérvár az utánpótlására?

Jelentős bázisa van a klubnak, és biztos vagyok benne, a fiatalok közül többen a Vidi erősségei lesznek.

Baráti körben gyakran szóba hozzák az 1984–85ös UEFA-kupa-menetelést?

Néha összejövünk, és beszélünk róla, ráadásul a szurkolók sem felejtettek el bennünket. Volt rá példa, hogy este tizenegykor Disztl Peti felhívott, és azt mondta, éppen most nézi a Partizan elleni meccsünket, szép gólt rúgtam. Azt mondja ilyenkor, jó játékos voltam, mire azt felelem neki, ne aggódj, te sem voltál rossz kapus…