Remek játék, nagyszerű évzárás

megbeszélést is tartott nekik Erwin Koeman, a szövetségi kapitány még egyszer tömören ismertette, mit vár a csapattól és egyenként a futballistáitól. Jámbor László, az MLSZ fejlesztési igazgatója – aki az edzéseken is segíti a kapitány munkáját – arra a kérdésre, hogy szerinte mi lesz az eredmény, azt felelte, a közösség itt is érezhető erejét és a játékosok ambícióit tapasztalva győzelemre számít.

A válogatott tehát bizakodva indult el mintegy két órával a kezdés előtt a szállodából a stadionba. Az előzetes hírek telt házat ígértek, ám ezt nehéz volt elhinni, amikor a két csapat bemelegítését legfeljebb háromnégyszázan figyelték, és nem is kellett. Az egyik kapu mögötti oldalt éppen átépítik, így összesen tizennégyezren férnek be az ósdi lelátókra, de kétezer hely üresen maradt.

Közben a sajtóhelyen a BBC kommentátora lejegyezte, hogyan kell a magyar labdarúgók nevét ejteni. Az egyiknél intett, hogy nincs szüksége segítségre: Gera Zoltánt szemlátomást jól ismerte. Amikor Horváth Gáborhoz ért, meglepetten nézett fel, és kérdezte: „Ő is itt van?” Először nem értettem, miért váltott ki belőle ekkora meghökkenést a bemutatkozásra váró fiatal fehérvári védő nevének látványa, ám a következő másodpercben kiderült, a Horváth név itt tekintélyt parancsol. Igaz, nem Gábor, hanem Ferenc miatt, aki nyolc és fél éve ugyanebben a stadionban győztes gólt lőtt Észak-Írországnak. Tisztáztuk a félreértést, mint ahogyan azt is, hogy a két Horváth nem rokona egymásnak, és ezután a kolléga szemlátomást elégedetten ment vissza a fülkéjébe.

Csak találgatni lehet, hogy elégedettsége mennyire párolgott el a szünetig. A közönség mindenesetre zömmel csendben figyelte, hogy kedvencei alig birtokolták a labdát, egyetlen ötletes megoldással sem rukkoltak ki, és egyetlen helyzetet sem voltak képesek kidolgozni. Ugyanakkor a magyar válogatott a középpályán mindig létszámfölényben volt, így irányította a játékot, és ha Torghelle Sándor, majd Huszti Szabolcs pontosabban céloz, a fölény gólokban is megmutatkozhatott volna. A találkozót a sajtóhelyről figyelő Máté Csaba, a kapitány egyik segítője is csak a vezetés hiánya miatt bosszankodott: „Azt játszszák a fiúk, amit Erwin Koeman kért tőlük, a földön passzolva tartják a labdát. Rudolf Gergelynek az északír védők és középpályások vonalai között kell mozognia, ezt megoldja, kár, hogy a helyzeteinkből nem lett gól.”

A mérkőzésre eddig talán a hangulattalan volt a legtalálóbb jelző, de erről elsősorban nem a magyar csapat tehetett, a házigazda nem hozta tűzbe a közönséget, amely olykor rá-rákezdett egy nótára, ám hamar abbahagyta, és ilyenkor akkora csend telepedett a stadionra, mintha a két csapat zárt kapuk mögött találkozott volna.

A magyar öltözőben a szünet alatt kisebb műtét is lezajlott: Juhász Roland szemhéját három öltéssel kellett összevarni.

Máté Csaba elárulta, Erwin Koeman pontosabb utolsó passzokat kért, és azt is, hogy a fordulás után a széltől támogatva bátran lőjenek a játékosok, mert a visszahúzódó házigazdák erre lehetőséget adnak. Persze aligha bánta, hogy csapata olyan góllal szerezte meg az amúgy megérdemelt vezetést, amely végén a labda alig csurgott el a hálóig… Tegyük hozzá, szép támadás előzte meg a gólt, és később a kapitány kérése is meghallgatásra talált: Gera Zoltán pompás távoli lövéssel növelte az előnyt.

A két gól között a szurkolók még hangot adtak némi reménynek, később viszont beletörődtek a megváltoztathatatlanba: a magyar válogatott fegyelmezett, jó játékkal legyőzte csapatukat, így csalódottan kellett hazamenniük. A maroknyi magyar szurkoló azonban önfeledten ünnepelhette a stílusosan, harcosan és jól játszó válogatottat.