Úgy délelőtt tíz óra környékén kezdtünk besokallni a „Ki állítja meg Cristiano Ronaldót?” kérdéstől. Addigra jutottunk túl a tizedik német lapon, és mindegyik erre kereste a választ. Nyilvánvaló volt, hogy főleg a lelátóra száműzött Joachim Löw kapitánynak, illetve a jobbhátvéd Arne Friedrichnek kell majd megtalálnia a megoldást – javaslatból azonban nem volt hiány. A Real Madrid által újra csábított (a Bernabéuban arra várnak, hogy kérje a Manchester Unitedtől a „szabadon bocsátását”) portugált a Premier League-ben őrző Paul Stalteri az imádkozást javasolta, Jens Lehmann kapus azt, hogy ne hagyják futni, de persze a régi szakállas viccet is elsütötték, amely szerint vajon sántán is olyan gyors-e…
Ehhez képest Löw és stábja humánus megoldást dolgozott ki. Alapvetően Arne Friedrich gondjaira bízta, ha ő elváltott mellőle, a két ütköző középpályásnak vagy Michael Ballacknak kellett besegítenie. Egyetlen Friedrich-féle „odapakolástól” eltekintve a német jobbszárny 40 percig hiba nélkül kivette a játékból az Aranylabda várományosát, a bal meg szerencsésen megúszta a kalandozásait. Aztán elég volt egy helyezkedési hiba Friedrichtől, Cristiano Ronaldo meglódult, és máris szépítettek a portugálok. Sőt, ha a félidő végén pontosan céloz a hetes dressz birtokosa, egyenlítettek volna.
Igen, szépítettek, illetve egyenlíthettek volna, merthogy miközben mi Cristiano Ronaldót figyeltük, a németek játszottak. Talán először az Eb-n, de megmutatták, hogy a „gépfutball” mellett ehhez is értenek. A lassan portugál rémmé váló Bastian Schweinsteiger (a 2006-os vb bronzmeccsén két gólt szerzett, illetve rúgatott egy öngólt Petit-vel) a félidő derekán négy perc alatt igazolta, miért nem kell a német sajtó egy részének bizalmi kérdést kreálnia a kezdőcsapatba állításából. Egy gól és egy gólpassz után még inkább lobogott a meccs elején leeresztett, sasos mez, rajta a régi dicsőséget
folytatás...
