Ő fújta a legjobban a sípot

Gratulálok az elsőséghez!Gratulálok az elsőséghez!

Igazán köszönöm, nagyon boldog vagyok – mondta a 32 esztendős Iványi Zoltán.

Mint igazán illetékes, mondja el nekem: lesen volt Ruud van Nistelrooy, amikor gólt lőtt az olaszok kapujába?

Minden kérdés ilyen nehéz lesz? Egyrészt nem illik kolléga ítéletét minősíteni, másrészt nekünk még a saját döntéseinkről sem javasolt nyilatkozni, nemhogy máséról. De tudja, hogy van ez – itthon, Békéscsabán a barátok, ismerősök is ezzel jöttek: Zoli, te vagy a bíró, most akkor mi van?

Tényleg: mi van?

Ha ragaszkodik hozzá: nem volt les. A szabály szerint ugyanis azt a védőt, aki elhagyja a pályát az alapvonalon, úgy kell tekinteni, mintha a vonalon állna.

Sokak szerint – miután az ominózus esetnél a saját kapusa által letaglózott, így a pályáról kibukfencező Christian Panucci komolyan megsérülhetett volna – a futball szellemiségével igencsak ellentétes a felfogás…

Lehet, hogy ebben önnek van igaza, én csak azt mondtam, miként szól a szabály. A játékvezetőnek pedig nincs joga azt felülírni, megkérdőjelezni.

Ön nyert – talán ezért is első lapunk rangsorában. Voltak-e nehéz szituációi?

Hogyne, sőt! A tavaszt történetesen hibával kezdtem: az első idei fordulóban a Paks– ZTE mérkőzés második percében befújtam egy lest, és abban a pillanatban tudtam, hogy rosszul döntöttem.

Hogy éli meg a játékvezető a saját hibáját?

Nem könnyű, de mielőbb túl kell lenni rajta, nem szabad rágódni, mert akkor jön a következő baki. Még jobban kell koncentrálni, mást nem tehet az ember. Mint a csatár, ha kihagyja a helyzetet, a bíró is érzi, hogy rontott, de menni kell tovább. Mindig a legjobb tudása szerint igyekszik fújni az ember, és higgye el, nekem a legnehezebb elviselni, hogy rosszul ítéltem meg egy helyzetet. Amíg emberek vezetik a meccseket, a hiba elkerülhetetlen. Tudja, két olyan eset van, amikor a játékvezető úgymond mérlegelhet: az adott pillanatban közvetlen gólhelyzetet akadályozott-e meg a védő a szabálytalanságával, és a kezezés. Szándékosan ért-e bele valaki kézzel a labdába, vagy sem.

No igen, a közvetlen gólhelyzet: a szurkolók, mi több, játékosok is hajlamosak „utolsó emberként” elkövetett faultról beszélni – helytelenül.

Így van, a gólhelyzet a lényeg, az számít. Lehet, hogy három hátvéd kapaszkodik a kapufába, de ha a túloldalon az ötösnél egyedül érkezik a csatár, akkor ő gólhelyzetben van, akárhogy is nézzük. Volt egy esetem Győrött: kicselezte az egyik kispesti támadó az ETO védőjét, amikor az visszahúzta. Ott és akkor úgy éreztem, a csatár gólhelyzetbe került volna, ezért piros lapot adtam. Tévés meccs volt, így már az öltözőben visszanéztem az esetet, és akkor is úgy éreztem, jól döntöttem. Ha tévés meccsem van, akármilyen későn érek haza, megnézem a felvételt, és rengeteget tanulok belőle, s nem csak a látványos hibákból… A helyezkedésből sokat lehet okulni, de előfordul, hogy egy-egy elmaradt sárga lapot, rosszul megítélt szögletrúgást csak utólag vesz észre az ember. Olyankor nem jön könnyen álom a szememre…

Futballberkekben azt mondják: azért ilyen sikeres, mert ameddig lehet, engedi a játékot.

Örülök, ha ezt mondják. A néző meccset akar látni, a szurkoló akkor jár jól, ha megy a játék, és szeretem is az angolos stílust – nem kell minden testi kontaktust lefújni. Sokan segítettek, hadd említsem meg a volt FIFAbírót, Győri Lászlót, aki rengeteg tapasztalatát adta át nekem.

Azt is mondják, ért a játékosok nyelvén. Ha az említett paksi leshelyzetet tévesen lefújva, mondjuk, Tököli Attila rohan ön felé, és reklamál, hogy kezeli a helyzetet?

Én is futballista voltam: Békéscsabán végigjártam a ranglétrát, ám huszonegy évesen elszakadt a térdszalagom, műtöttek, és csak a második, harmadik ligában játszhattam. Huszonöt évesen az NB III nem igazán motivált, kétezeregyben letettem a játékvezetői vizsgát, és igen gyorsan eljutottam idáig. Szóval, egykori játékosként bele tudom magam képzelni a futballista helyzetébe. A konkrét példánál maradva: mindenkivel másképp kell beszélni, meg kell érezni, mi a megoldás. Ha azt mondom Tököli Attilának: nézze, tudom, hogy hibáztam, önnek van igaza, azt elfogadja. Ha nekem van igazam, azt mondom, fejezze be, nem leszünk így jóban – úgy tartom, amennyi tiszteletet adsz, annyit kapsz.

Ha már „könnyű” felvetéssel kezdtük, a vége is legyen ilyen: ön most a legjobb magyar játékvezető?

Dehogyis! Jólesik, hogy második élvonalbeli évemben én végeztem az élen, de nagyon sokat kell még tanulnom, hogy stabilan megragadjak az NB I-ben. Ha sikerül, talán egyszer én is nemzetközi mérkőzést vezethetek.