Elmaradt a varázslat

Szórakozni vágyó színházi közönségként aposztrofálta Gary Lineker, az angol válogatott korábbi csillaga a Camp Nouba járó szurkolósereget a Barcelona–Manchester United BL-elődöntő kapcsán közzétett szakmai elemzésében. S ha azt nézzük, milyen kiváló „színészgárda” lép fel hétről hétre a porondon, nem csodálkozhatunk a közönség különleges igényein. Noha színházi látcsöveket, legyezőket nemigen lehetett felfedezni a nézők kezében, a sorok szerda este színültig megteltek a díszelőadáson. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen még a híres barcelonai teátrumban sem gyakran látni ilyen darabot: „Barcelona–Manchester United, dráma két felvonásban”.

Két, gólra törő, támadófutballt játszó csapat harcolt a BLdöntőbe jutásért, és ebben sokan az élvezetes, látványos játék garanciáját látták. A meccs előtt itt is, ott is felemlegették pozitív példaként a két gárda legutóbbi, 1998–99-es szezonban vívott párharcát, amely során az Old Traffordon és a Camp Nouban egyaránt 3–3-as végeredmény született. A szerda esti csatát megelőző órákban a spanyol és az angol internetes fórumokon kis túlzással csak abban nem értettek egyet a hozzászólók, hogy öt, hat, netán hét gól esik majd a mérkőzésen. (Nem tartozik ide, de kihagyhatatlan a sztori: a BBC-n egy látogató sokkoló hírt terjesztett, újságolva, hogy a liverpooli Riisét az M62-es autópályán tartóztatták le a rendőrök – miután autójával a forgalommal szemben közlekedett...)

A mezei szurkolók mellett a szakértők is parázs hangulatú, fordulatokban gazdag ütközetre számítottak, ráadásul a statisztikák is ezt ígérték: az aktuális BL-szezonban csak ez a két gárda nem szenvedett korábban vereséget, labdabirtoklás tekintetében pedig a katalánok 58 százalékos átlagmutatójukkal az egész mezőnyt felülmúlták. A manchesteriekkel kapcsolatban pedig talán elég volt csak egyetlen nevet említeni. Nem nehéz kitalálni, kiről van szó...

„Hogy félek-e Cristiano Ronaldótól? – gondolkodott el Frank Rijkaard, a Barcelona mestere. – Bár kétségtelenül ő az ellenfél egyik legjobbja, ez a meccs nem egyemberes.”

A második percben aztán úgy tűnt, a szélsőre mégis főszerep hárul a találkozón. A Manchester United ugyanis tizenegyeshez jutott, miután Cristiano Ronaldo fejese után Gabriel Milito kézzel kapott a labdába, és a büntetőt a portugál légiós végezte el. Az idényben a gólokat félelmetes menynyiségben szállító futballista azonban nem tudott élni a lehetőséggel, tett arról, hogy a „rijkaardi próféciának” megfelelően a meccs tényleg ne róla szóljon: a labdát mellélőtte.

A beígért örömfutball egyébként a mezőnyben még úgyahogy jelen volt, a helyzetek (és főleg a gólok) száma azonban nem igazolta az elvárásokat. Az angolok a szokásosnál védekezőbb szellemben, inkább az ellentámadásokra építve futballoztak, a katalánok pedig a próbálkozások ellenére képtelenek voltak előnyt kovácsolni mezőnyfölényükből. Tegyük hozzá, a láthatólag nagy kedvvel játszó Lionel Messi megmozdulásai és Samuel Eto’o villanásai jelezték, a barcelonaiak komolyan gondolták a szurkolók kiszolgálását.

A magas színvonal, az átlagosnál nagyobb iram ugyan valamelyest kárpótolta az elmaradt gólokért a „szórakozni vágyó színházi közönséget”, ezt a meccset azonban elsősorban az igazi „műértők” élvezhették. Azok, akik a United hihetetlenül szervezett, szinte hibátlan védekezését vagy a lankadatlanul rohamozó Barcelona türelmes játékát is értékelni tudják. A stadionban helyet foglaló majd százezer ember többségét azonban nem ők alkották – a vastaps ezúttal elmaradt.