Józsikán nem lehet segíteni

Az első bundagyanús meccsek után a teniszcsalád elöljárói úgy viselkedtek, mint a szülők, amikor a tizenéves Józsikát először kíséri haza a rendőrség egy apróbb stikli után.

Apuka lekever két nagy frászt a büdös kölyöknek, minden, eszébe jutó büntetéssel megfenyegeti, anyuka másnap reggel az igazság helyett ártalmatlan mesével traktálja a túl kíváncsi szomszédokat, a nagymama pedig még napokig sopánkodik: Istenem, azt hittem, a mi családunkban ilyesmi nem fordulhat elő.

Aztán egyre több turpisság derült ki a gyerek mellett a kisöcsiről, az unokatestvérről meg Malvin néniről Böszörményben, és amikor már pletykált az egész lépcsőház, kénytelenek voltak beismerni, hogy nevelési elveik kudarcot vallottak. Mint a tenisz elöljárói.

Jöhetett az atyai szigor (minden vesztegetési kísérlet bejelentési kötelezettsége, örökös eltiltás a vétkeseknek), meg a családsegítő, a pszichológus (esetünkben az ezentúl éber hatóságok), és most mindenki visszafojtott lélegzettel várja, ezután is lopja-e a csokit Józsika a közértben (folytatódnak-e a táskás emberek megkeresései, a gyanúsan elbukott mérkőzések), vagy hirtelen megjavul. Szomorú hírünk van: Józsika rossz gyerek marad.

A könnyű kereset jól jön neki (egy átlagos sportoló nem sok zsebpénzt kap), nincs nehéz dolga, ha sunyiságra adja a fejét: teniszmeccset csak az nem csal el feltűnés nélkül, aki nem akar.

Ráadásul Józsika barátai erős, nagy gyerekek (olasz és kelet-európai maffiózók), akik nem igazán értékelnék, ha Józsika másnaptól nem segítene nekik – többet. Úgyhogy apuka nem tehet mást, mint árgus szemekkel figyeli csemetéjét, és az első gyanús jelre szobafogságra ítéli, miközben azzal vigasztalja magát, hogy a többi apuka a hivatalban (a focistáktól a kosarasokig) hasonló történeteket mesél a saját gyerekéről.

Csak titkon reménykedik, hogy csemetéje egyszer töredelmesen bevall mindent, és eltüntetik a család szégyenfoltját. Kár, hogy ilyesmi Józsikának esze ágában sincs.