„Irányítsátok a mérkőzést!” – foglalta össze egyetlen mondatban a taktikai eligazítás lényegét Aczél Zoltán, aztán nagyot sózott a csapatkapitány Cseri Gergő hátára, s elküldte melegíteni játékosait. Ez pedig azt jelentette, hogy a REAC – bár idegenben lépett fel – nem kívánta átadni a területet a Sopronnak, s nem afféle biztonságot nyújtó, s a kontrákra apelláló kivárásra igyekezett játszani.
Persze az edzők kívánalma és a futballisták teljesítménye olykor két külön fogalom Magyarországon, ám ezúttal Aczél Zoltán kérése tökéletes összhangban volt a REAC futballjával. A labda jóval többet volt a rákospalotaiaknál, a párharcokat a középpályán rendre a vendégek nyerték meg, és értelemszerűen a helyzetek is a Sopron kapuja előtt adódtak. A hazaiak érthetetlen módon jó harminc percig nem tudták felvenni a meccs ritmusát, s csak a szerencse, illetve az elrontott REAC-támadásoknak köszönhette, hogy nem került minimum kétgólos hátrányba alig fél óra alatt. Feltétlenül kiemelendő, hogy a vendégek akcióiban meglepő módon rengeteg ötlet, elképzelés és szép kombináció valósult meg.
Persze azért nem volt ennyire idilli a kép (mármint a REAC szemszögéből), néhány jelentős hiba ugyanis a csapat védekezésében kizökkentette a játékosokat a tempójukból, a Sopron felszabadult a nyomás alól, kitört, és a vezetést is megszerezte.
A REAC az elsőhöz hasonló elszántsággal kezdte a második félidőt is, a Sopron pedig érezte, hogy játékban ezen a napon gyengébb, mint az ellenfél, ezért inkább az előnyét őrizgette. A játék szinte folyamatosan a hazai térfélen zajlott, de mivel a Sopron szervezettebben védekezett, mint korábban, ekkor már csak ritkán adódott lehetőség a sárga mezesek előtt. Egy jól eltalált lövéssel azonban mégis egyenlített a REAC, és ezután is megmaradt a fölénye. A Sopronnak kontrából voltak helyzetei, s a hajrában ismét megszerezte a vezetést, és ez már a győzelmet is jelentette számára.
A Sopron a szívós, türelmes futballjának és jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyert. A futballnak pedig éppen ez a lényege.