Szemben az árral

Gera Zoltán.

Nem meglepő, hogy két válogatott mérkőzés között a legértékesebb magyar futballista került a középpontba. A szakemberek még mindig rágódnak a Krétán, gól nélküli állásnál kihagyott ziccerén, a hétfői edzésen pedig hosszasan elbeszélgetett vele Várhidi Péter kapitány, Magyar Zoltán technikai igazgató, a csapatkapitány, Végh Zoltán és a pályaedző, Teodoru Vaszilisz. Miről volt szó?

„Valóban külön-külön beszélgettem az említettekkel – mondta Gera Zoltán. – Az elhangzottakat nem kívánom a nyilvánosság elé tárni, mert erre egyikük sem jogosított fel, de azt cáfolom, hogy bármiféle fejmosást kaptam volna a kapitánytól vagy bárki mástól. Várhidi Péter és stábja a véleményemre volt kíváncsi, hiszen mint elmondták, a válogatott meghatározó embereként szinte csapatkapitányként tekintenek rám, és azt szerették volna, hogy a karszalagot viselő Végh Zoltán mellett én is mondjam el a véleményemet. Sok minden szóba került, de nem rólam beszéltünk, hanem a csapatról és a felkészülésről. Bízom benne, hogy a beszélgetésből mindenki előremutató következtetéseket von le, s remélem, hogy Oslóban az egész csapat »felszívja« magát, sikerül jó játékkal és eredménnyel feledtetni a szombaton történteket.”

Gera Zoltán már-már csapatkapitányként beszél. Emlékezhetünk: a 44. válogatott meccsére készülő játékos éppen akkor teljesített folyamatosan jól, amikor – még Lothar Matthäus kapitánykodása idején – ő viselte a karszalagot. Az akkori jó játék nem feltétlenül a kapitány személyének szólt, inkább annak, hogy Gera Zoltán akkor képes kiugró produkcióra, ha érzi a feltétlen bizalmat. Mondhatják erre, ezzel sok játékos van így, de a futballban élők tudják, a magyar válogatott karmestere olyan alkat, akinél ez különösen fontos. Pécsett, a Ferencvárosban, a nemzeti csapatban vagy a West Bromwich Albionban akkor remekelt, amikor maximálisan megbíztak benne az edzők. Ennek tudatában nem csoda, Gera Zoltánt érzékenyen érintette, hogy a kapitányi poszton a német futballklasszist követő Bozsik Péter nem vette figyelmébe elődje döntését, és Dárdai Pált nevezte ki csapatkapitánynak, majd Várhidi Péter sem benne bízott (bízik), hiszen ő Végh Zoltánra osztotta ezt a feladatot. Persze ez a szakvezető dolga, de ha szavazással dőlt volna el a kérdés, nem vitás, ki győz: a válogatott februári, ciprusi túráján a beszámolók szerint a fiatalok Gera Zoltánt tekintették „vezérüknek”, ami nem csoda, hiszen a megújított keretből a múlt és a tudás alapján ő volt az, akire tizenéves társai felnézhettek.

Amikor erről faggattuk a játékost, azt mondta: a kapitánnyal való viszonyáról nem kíván beszélni.

Nézzük, mi a helyzet a kapitányi karszalaggal. Lothar Matthäus azt mondta, noha a Bayern Münchenben Oliver Kahn karján volt a szalag, nem ideális, ha a kapus a „főnök”, kell valaki a mezőnyben, aki összetartja a többieket, képviseli az edzőt, és adott esetben a csapat érdekeit a játékvezetőnél – van abban valami, hogy ez nehezen oldható meg a kapuból.

A másik ügy: a kihagyott helyzet. Várhidi Péter a meccs után azzal kezdte nyilatkozatát, hogy ha az bemegy…

Gera Zoltán szerint aki azt mondja, hogy más lett volna a meccs, ha azt a helyzetet berúgja, az önmagát csapja be. A görögöktől sima vereséget szenvedett a válogatott, de a játékos elismeri felelősségét, mert tudja: a válogatott játékára visszaüt egy ziccer kihagyása.

A nemzeti csapatot körülvevő közegről, a kapitány három-öt éves tervével kapcsolatban a futballista markánsan foglalt állást.

„Türelem Magyarországon nem létezik – mondta Gera Zoltán. – Nem hiszem, hogy ilyen közegben jövőt lehetne építeni, de muszáj szembemenni az árral.”