Thomas Kelley: Ez az első bajnoki aranyam

Slágerénekesként sem vallana szégyent – szólítottuk meg az örömmámorában a We are the Championst éneklő kosarast.Slágerénekesként sem vallana szégyent – szólítottuk meg az örömmámorában a We are the Championst éneklő kosarast.

Azért inkább annál maradnék, amihez igazán értek, a kosárlabdánál – válaszolt nevetve az irányító, Thomas Kelley.

Mennyire fontos pillanat ez a pályafutásában?

A legfontosabb. Annyiszor, de annyiszor álltam már nagy siker kapujában éppen aktuális csapatommal – az egyetemi bajnoksággal kezdve, ahol résztvevői lehettünk a négyes döntőnek, de azt az utolsó kis lépést sohasem tudtuk megtenni.

Most végre sikerült, megvan az első bajnoki aranyérmem, a világon semmiért sem cserélném el.

Hogyan összegezné a csodálatos idény tapasztalatait?

Nézze, amit most megnyertünk, azért érdemes sportolni. Nem beszélve arról, hogy az idén minden összejött, nekem és a Szolnoki Olajnak egyaránt. Megnyertük a Magyar Kupát, az alapszakaszt, most a bajnoki aranyat, enyém lett az MVP-cím, sőt az All Star-meccsen is engem választottak meg a legértékesebbnek. Öt elsőség egy szezonban, erre álmomban sem mertem gondolni.

Mondjuk, hogy teljesítette a felülmúlhatatlan Grand Slamet.

Így van.

És most mi következik? Utazik haza az Államokba?

Legalább egy hétig még biztosan nem. Bulizunk egy ideig, aztán szeretnék elmenni a Balatonra, mert sok szépet és jót hallottam a tóról. Itt az ideje, hogy a saját szememmel lássam.

Nem gondolt arra, hogy letelepedjen Magyarországon?

Erről még korai lenne beszélni, habár magyar a barátnőm, Heller Anita, aki az ősztől Pécsen játszik. De most már nagyon szeretnék találkozni édesanyámmal, ő pedig otthon van Amerikában.

És annak mekkora az esélye, hogy két szolnoki idény után következzék egy harmadik?

Elég nagy. Szerintem a szolnoki vezetők elégedettek a teljesítményemmel, s én is remekül érzem magam a városban. Szolnok a legnagyobb!

A szezon elején hitte volna, hogy mindent besöpörnek az idén?

Ugyan! A szakma még a legjobb nyolc közé sem sorolta a csapatot, s bizony én is csak a szívem legmélyén bizakodtam. Aztán elkezdtek jönni a győzelmek, s már meg is nyertük az alapszakaszt! Attól kezdve csak a hazai pálya előnyére kellett vigyáznunk.

A döntő első két meccse picit nyögvenyelősre sikerült, szombaton is akadtak nehéz pillanatok, hiszen 15–11-re még a Körmend vezetett. Akkor sem bizonytalanodott el?

Nem, egy pillanatra sem. A kosárlabdameccsek negyven percig tartanak, s nekünk olyan erős a csapatunk, hogy tudtam, nem lesz baj.

Mi a Szolnok legnagyobb erőssége?

Nem kétséges: a védekezésünk. Látta, hányszor lépte túl a Körmend a huszonnégy másodperces támadóidőt?! Nekem ez kedvemre valóbb, mint egy zsákolás vagy sikeres tripla. Ezt még Michiganben verték belénk, a védekezés tisztelete egész pályafutásomat meghatározza. Ebben ugyanis a kevésbé tehetséges kosarasok is nagyot alkothatnak.

Hisz Istenben?

Hiszek, és jó is, hogy ezt megkérdezte. Feltétlenül írja le, áldottnak érzem magam, hogy ezt a nagy sikert elérhettem, köszönöm a Jóistennek. Kár, hogy édesanyám nem lehetett itt, Szolnokon, és nem láthatta ezt a felemelő mérkőzést. De majd elmesélem neki, és viszek haza egy videofelvételt is. Ha nem látja, lehet, hogy el sem hinné…