Kelley egyszerűen nem tudott hibázni

Völgyi Péter, a vendégek mestere – a rájátszásban tőle megszokott taktikát folytatva – ezúttal is lényegében a cseresorát kezdette, persze Simon Balázs és Bojan Lapov kivételével. Az első három pontot a hazaiak szerezték, de már ekkor feltűnt, hogy az egyik legfontosabb játékelem, a lepattanók megszerzése valahogy kimaradt a szolnokiak repertoárjából: akadt olyan vendégtámadás, amelynek során négyszer kaparintották meg Lapovék a labdát! A hatodik percre Völgyi már öt cserejátékosát küldte pályára, Pór Péter viszont csak a hetedik percben frissített először. A tizedik percben Kecskés Péter durván letarolta a kosárra törő Molnár Andrást, már ekkor menekülésre biztatta a hazai kemény mag a baranyaiakat.

A második tíz perc eszeveszett rohanással kezdődött, amely a piros-feketék malmára hajtotta a vizet: 13 pontjukra nem érkezett válasz, és 33–18-nál sokan úgy érezték, eldőlt a meccs. Kelley mintha ziccereket értékesítene, úgy szórta a triplákat: egyet, kettőt, hármat… A nagyszünetig hetet! Félidőben 30 pontnál járt, az ember csak tátotta a száját. A pécsiek inkább a fogukat csikorgatták, talán kissé hangosabban is a kelleténél, mert 2.8 másodperccel a félidő vége előtt Dragan Alekszics és Völgyi edző is kapott egy technikait.

Az első húsz percben 67 százalékkal célzott mezőnyből a Szolnok…

A vendéglátók lendülete később sem csökkent, és amikor a 26. percben 30 pontosra hízott a különbség Cziczás László lerohanása nyomán, a közönség – ki tudja, miért – valamiféle motoros vízkiemelő szerkezetet kezdett kórusban emlegetni…

Kelley, a meccs hőse ekkor már régen a padon pihent, de nélküle is dübörgött a szolnoki henger, egészen a 36 pont különbségű győzelemig, mellyel a hazaiak lépéselőnybe kerültek.